Norbi menni Kína

好久不见了。。。avagy rég "láttuk" egymást, kedves olvasók, és bizony van mit bepótolnom, történt ez-az és az elmúlt hónapban naponta merültek fel bennem gondolatok h "ez is blogra való,... meg ez is" aztán nincs idő, és a nagyrészét el is felejtem...Vagy két hete volt ilyen kis kínai nyelvű ki-mit tud minden kedves külföldi diáknak, aki részt akart venni megtehette; én nézőként részt is vettem, mert úgy döntöttem, hogy sem csodálatos tánc és/vagy énektudásommal sem más képességemmel/képtelenségemmel nem sokkolnám a nagyérdeműt. A műsor amúgy rész jó volt, voltak egész ügyes kis fellépők, voltak produkciók, amik csak az oltás szintjén voltak viccesek, pl. traveszti koreai gangnam style formáció. A díjakat felsorakoztatva a Star Wars díjkiosztós zenéjére osztották a népnek, ami nagyon vicces volt.

Múlt pénteken a suliba az utolsó órán volt egy rögtönzött kis mini karácsony; a csoport minden országának diákjainak ki volt adva, hogy hozzanak vmi kis jellegzetes nasit amit közösen elfogyaszthatunk; volt tejberizs pohárkákba (a japán kiscsaj zavarában koccintani akart vele), palacsinta, koreai sushi, az orosz csajok a kínai baozi-re hasonlító húsosgombócot de azt mondták hogy ez teljesen más és bózi-nek mondják és "buzi"nak írják (nem röhögünk), de akkor is csak baozi volt valójában.
Ha már kaja, egy jó ideje rászoktunk, hogy "roujiamo- egyenértékesben" (rótyámó) számolunk ha kaják és egyéb áruk és szolgáltatások ár-érték arányát próbáljuk meghatározni, a roujiamo a kínai verziója a "gyros pitában"-nak, nem olyan jó, de elmegy, 4 yuan-be kerül, és minden összehasonlítás alapját képezheti... (Ez van ha közgazdászok unatkoznak az ebédlőasztalnál).

Túl vagyok a normál karácsonyon is, remekül telt, fizikálisan eléggé lefárasztott; Wuhanba mentem le, a változatosság kedvéér, és hogy megkíméljem magam 20-20 órányi állójegyes marhavagontól repülővel mentem; előtte egy szűk éjszaka Pekingben alvás egy hostelben (kiderült h két ugyanolyan névvel fut két hostel, az egyikhez nagynehezen estére odaértem, közlik h akkor fáradjak át a másikba, mert oda foglaltam, csak a város túlfelén van.) reggel 4 kor kelés, reptérre ki. A reptéren a biztonsági ellenőrzésnél felötlött bennem a paranoia; ((ajándékba Wuhanba a Gergőéknek többek közt egy üveg pálinkát vittem, és előtt az Imivel arról beszéltem többször magyarul telefonon, hogy hogy kéne lejuttatni, fel tudom-e vinni legálisan (/csempészni) a gépre ha nem adok fel csomagot, vagy itt hogy megy a belső repülés, egyetértettünk, hogy gépen így sehogy valószínűleg és Pekingben összefutottunk egy perc erejéig és odaadtam neki h vigye le vonattal, és le is vitte)) a reptéren viszont én egy laza prosztatavizsgálattal egybekötött motozást kaptam minden gombomat "átcsipogtatva", a táskámat átküldték a röntgenen egybe, majd szétszedették, és újra átküldték egyesével, miközben, arról faggattak nagy erőkkel, h "nincs-e nálad bármi üveg, vagy ALKOHOL? - nincs ... de biztos nincs alkohol? - nincs ... nézzük már át mégegyszer a cuccit". Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, és/vagy a szőrös kis fejemet Újgurnak nézték, mindenesetre hazafelé alkohol után már nem érdeklődtek, de szintén szigorú volt a motozás, komolyan veszik a dolgukat.
(PS: ha a nagytesó olvassa ezt: természetesen egyetértek mindennemű biztonsági intézkedéssel, és tudomásul veszem h a saját és utastársaim biztonságát szolgálja...  ;P)

A karácsony igazán hangulatos európai (magyaros + angolos) karácsony lett; jó társaság, jó hangulat pálinka, lecsó, sültpulyka krumplipüré, mindenfél zöldség, vodka, tekila, sütik... karácsonyos filmek, karácsonyfa... :)
A társalgás nyelve az angol volt a hétvége során, mivel hármunkon kívül mindenkinek az volt az anyanyelve, és sajnos kishazánk még nem akkora szuperhatalom, hogy mindenki tudjon magyarul.

(Apropó nagytesók, otthonról Észak-Korea egy távoli, elzárt országnak tűnik, innen viszont egyáltalán nem, közel a határ, napi valóság, az itteni észak-koreai diákok kulturáltabbak mint a legtöbb délkoreai (hiába na, ők fegyelmet tanultak), az észak-koreai tv adásai, és egyéb videók fenn vannak a kínai vedótárakon, és ha sok pénzt rá akarnánk költeni a vízumra, amit nem akarunk, akkor turistának is átmehetnénk. )

Egyre hidegebb van itt, és lehullott az első érdemi nagyságú -mármár soknak mondható hó is- eddig csak száraz hideg volt.
Nemrég meg volt szerencsém olyan japán szakét inni ami ilyen iskolatej külsejű és kiszerelésű szívószálas kis dobozban volt, ez elvileg a sztenderd kiszerelése... persze ez még semmi a kampuszon kapható müanyagzacskós erguotou-hoz képest (a kínai pálinka)... a szaké sokkal ihatóbb.

A karácsonyi leutazás jegyében lemaradtam a han yu vizsgáról, de az ügy komolyságát jelzi, hogy még így is bőven át mentem belőle, hogy nem mentem el, a többi vizsga amit megírtam sem volt nehezebb, és 28-ára be is fejeződtek, és egy kis rögtönzött "biziosztást" tartottak ami annyit tesz h kiosztottak egy ilyen kis igazolást h lehúztunk itt egy félévet ebben a csodás intézményben tanulva. A legtöbb orosz és koreai diák -tehát a legtöbb diák - csak fél évre jött és a biziosztás után nagy összeborulós búcsúzkodások történtek. Suresszal diszkréten feszengve tartottuk a 2 lépés távolságot, amikor a tanár kérdezte h mi mér nem nyomatjuk az összeborulósdit jöttem rá, hogy egyáltalán nem szocializálódtunk bele a "liu-k" közösségébe, és kb egyik se jelent nekünk sokat, vagy kínaiakkal lógtunk, vagy így mi, magyarok, vagy csak így felületesen spanoltunk másokkal, főleg, hogy nem tudunk oroszul, vagy koreaiul.

Tegnap este/ma hajnalban ezen az állapoton picit korrigáltunk, épp teregetek, amikor azon gondolkoztam h kapom magam és lecsekkolom a fentről jövő dübörgés forrását, amikor Dani a soju-s sörét szorongatva bekopog, hogy nézzünk már föl, így könnyű volt meggyőznie. A fenti blokkban belecsöppentünk egy rögtönzött poszt-szovjet, poszt-szocialista buliba, ahol egy orosz srácnak volt szülinapja -aki még eddig sose láttam- és a bajkáli csajokat búcsúztatták. Valami türkmén mulatós ment, a srácok már nem szomjasan középázsiai csárdást táncolnak rá, egészen jó hangulatú kis összejövetelbe csöppentünk, képviseltette magát a volt Szovjet Unio, és keleti blokk minden tagországa, így mi is, meg még vietnámiak, kínaiak... A kínai srácokkal dumálunk a legtöbbet, amikor észrevettem és megjegyeztem neki, hogy csak volt szocialista országok tagja vannak jelen, csak annyit mondott; "akkor mi mind egy család vagyunk". :)
Én csak két sört ittam most, (Dani is, de neki ez is beütött), ittunk a néppel az Ikaruszra (még mindig híres Közép-Ázsiában a magyar ipar remeke, megtudtuk, hogy még mindig Ikarusz motorok vannak a régió tankjaiban, és még a 60-as évekbeli buszainkat használják. (Csak úgy mint ugyanazokat az orosz gyártmányú metrókat használja még mindenki, mint nálunk is a 3-as vonalon.)  Gondoltam, hogy csak az észak-koreai srác hiányzik, hogy teljes legyen a társaság, de az este végén őt is láttam amikor már a folyosónkon lézengtünk kiszólt, hogy csendesedjünk el lassan, mert aludna, és ez pontot is tett az este végére.

Megpróbálkoztunk a napokban az online vonatjegy rendeléssel; inkább kevesebb, mint több sikerrel, egyszerüen nem akart engedelmeskedni a dolog, egyébként is agyrémek a távol-keleti honlapok, de ez még rosszabb volt. De megtudtuk, hogy még ha működne is rendesen a dolog, este 11-kor akkor is "bezár" a releváns oldal, és azután nem lehetne rajta csinálni semmit. This is China :P >trollface<  XD          Elgondolkodtam rajta, hogy mi is az elsődleges értelme a honlapoknak az irodákhoz képest...kényelmesen, otthonról, bármikor.... :)

Nagyjából az elmúlt 2-3 hét történéseivel vagyok adósa a kedves megmaradt olvasótáboromnak, így ezt igyekszem pótolni. Az a baj, hogy ha sokáig nincs kedvem/ időm blogolni, vagy nem gyűlik fel egy bejegyzésnyi input akkor már a korábban történteket kezdem elfelejteni.

Nagy történések pedig nincsenek, és már a téli utazgatásokig nem is nagyon lesznek, de a mindennapok apróságai kitölti életünket. Az utóbbi 1-2 hétben meghatározó pillanatokat jelentett számomra, hogy mi magyarok vettünk két főzőlapot, hogy néha a menzai -nevezzük most így- "kaja" helyett saját készítésű ételekkel örvendeztessük meg magunkat. Ennek eddig vegyes az eredménye, az első próbálkozásunkkal csak épp felmértük a főzőlap erejét az eredménye egy agyonégett rántotta, de rájöttünk, hogy erős a szerkezet. A további próbálkozások néhány egész jól sikerült csirkemell, krumplipüré... és egy nem túl finom "lecsó" aminek az a tanulsága, hogy ha szinte egy alapanyagát se lehet itt kapni egy "magyaros" kajának, de megpróbáljuk kicserélni olyan dolgokra ami hasonlóan néz ki, akkor a végeredmény is max csak hasonlóan fog kinézni, de az íze egészen fura lesz.
Két hete a tanárok az itt lakó ösztöndíjas cserediákokat (liu' -kat) összehívták egy kis meetingre. Azt hiszem egy kollektív kis panaszestnek szánták, -biztos már sok panasz érkezett sok itteni apróságra- én mindenesetre később érkeztem, de már csak ilyen témákat hallottam. Ekkor is csak azért mentem be mert a többiek rámcsörögtek, feltűnő lenne a helyem ha nem mennék be -néztem is, hogy mi ez a nagy felhajtás, amikor nincs szó semmi fontosról és tényleg nem volt; lakógyűlés jellege volt; lassú net, nincs tv, meleg víz stb. (itt jelezném a korrektség jegyében, hogy az utóbbi időben a fűtést és a meleg vizet is kielégítőnek találom, tehát a lakógyűlés egyetlen szerintem releváns része azóta úgy tűnik rendben van, minden mást lesöpörtek az asztalról).  A lakógyűlésen mindenki asztalára raktak a tanárok egy banánt, és két mandarint (mindenki fantáziájára bízom, hogy a honfitársaim milyen képi installációkat alkottak ezekből XD), valamint egy külön asztalon volt még egy jó adag ezen gyümölcsökből (ez a végén lett fontos tényező, amikor kifelé menet elkezdődött a fosztogatás, mindenki annyi ingyen kaját próbált magával vinni amennyit tud; én is megragadtam útravalóul egy-két banánt és mandarint ha már be kellett mennem a semmiért). Szólásra emelkedett a gyűlésen Jean-Pepe is, (a kongói diák, az egyik helyi mém, aki Msc-re jött, a nyelvi előkészítőt tölti itt az esélytelenek nyugalmával; 0 kínai tudással jött ki, és nyáron felsőfokúznia kellene, hogy továbbmenjen) a beszéde kb. így hangzott kínaiul (kínai volt a gyűlés nyelve ugye) : "Én...ti...mi! (hosszú szünet, a jelenlévőkre mutat, egy politikus is megirigyelhetné a kezdést) Én...vagyok... remélem...nézni TV-t. De... nem nézek. Miért?" az őszinte próbálkozást mindenki vastapssal jutalmazta. A kínaiak minden felszólalás után kedvesen lehadartak egy választ, félidőben pár orosz kiment, mondván úgyse értik az egészet. Egyébként a lakógyűlés kb. úgy nézett ki mint egy ENSZ gyűlés, mindenki nációk szerint szépen körkörös formában kialakított padokban ült, és eme ENSZ gyűlésben a világnak csak olyan vezető hatalmai vettek részt mint az afrikai országok, a belső-ázsiai "isztánok",és a posztszovjet térség, a kelet-ázsiai régió, és nem utolsó sorban Magyarország -meg egykét spanyolajkú mindenhonnan, egy egységnek tekintve. Volt ott még minden, ölremenő jemeni-kazah vita kínaiul, amit senki sem értett, meg hasonlók, mindegy is, éljen soká az ENSZ!

Egyébként az elmúlt hetekben különböző okokból csökkengetett a liu-koli lakossága, néhányan elhagyták a villát, és kiköltöztek, hazautaztak, most elég csendes itt a koliban az élet egyébként is... de a téliszünet végével az új félév elején nagy népmozgásokra számíthatunk; a legnagyobb gondom h vajon utána is meg tudok-e maradni szobatárs nélkül, amit eddig sikeresen kibekkeltem.

A kínaim is fejlődget talán, szép lassan, most már találtam 1-2 kínait aki nem napi 0-24-ben elfoglaltak, és néha tudunk dumálni, ilyesmi, és néha még hajlandóak is kijavítani. A legnagyobb kihívás olyan kínait találni aki kijavít beszéd közben, mert általában ha megértik amit rossz nyelvtannal mondok, akkor válaszolnak rá, és halad tovább a dolog, de előrébb nem vagyok vele, vagy ha nem értik meg akkor behal a társalgás és eddig tartott.

Ez már a mai nap kis vicces jelenete volt: óraközi szünetben Danival dekkolunk a másik csoport termében, dumálunk az ottani magyarokkal, és bejön az ott következő órát tartó tanár, és megkérdezi a Danitól, hogy "Gangbang style" című számot; mondta, hogy nem de egy kis noszogatásra elénekelte a Boci-boci tarkát, majd mivel vége lett ezzel a szünetnek, kiment. (És akkor szómagyarázat annak akinek szüksége van rá: a Gangnam style című szám, lidércfényként kíséri végig itt tartózkodásunkat, fel-felbukkanva állandóan, a könyökünkön folyva ki, itt ugyanis nem csak kis vicces mém-ként funkcionál hanem nagyon komolyan vett sláger, a gang-bang viszont egészen mást jelent, és egyébként se értettük hogy jött ez az egész a tanárnak, de vicces volt. A poén másik része a teremben az orosz csajok meglepett arca a szürreális jeleneten, akik csak arra kapták fel a fejüket, hogy a szünetbe bejön a terembe egy másik csoportbeli srác, fahangon elénekel egy fura nyelvű kis dalocskát, majd szó nélkül kisétál a teremből; nem tudták hova tenni a dolgot.)

A kondiban beszélgetés közben gyakran nyelvészkedünk a Danival, és ma konstatáltuk, hogy hogy fejlődik új utakon a magyar nyelv, ha 8 kb. kultúr-azonos magyart ennyire összezárnak egy elszigetelt idegen környezetben mint itt. És nem csak azért mert helyzetünkből fakadóan teljesen megszoktuk, hogy a magyar beszédet is kínai eredetű szavakkal pakoljuk tele (gyakori példamondat; "lemegyek a chaoshi-be veszek egy kis baijiu-t") amiről majd otthon elég nehéz lesz leszokni, hanem azért is, mert kis elszeparált közösség, közös élmény és ismeretanyag; nem kell a bizonyos kifejezéseket magyarázni, gyorsabban tudnak bizonyos kifejezések "mémesedni", változni, a funkcionális egyszerűbb szavakat szükség híján csökkenthetjük, elvontabb képi, fogalmi világokkal tarkítjuk helyette, stb. Még mielőtt kijöttem Kínába korábban is sokan mondták már, hogy túl bonyolultan beszélem szép anyanyelvem, túl elvont fogalmakat, vagy szakszavakat használok. Kíváncsi vagyok, hogy ha hazatérek, akkor az erre még rárakódott különböző nyelvi és kulturális hatásokkal együtt hogyan fog megérteni egy hazai idegen; mindenesetre igyekszem majd hamar reszocializálódni nyelvi szinten is.


Jah és midőn e sorokat monitorra vetettem, észrevettem, hogy már itt hajnali fél kettő lett, ami azt jelenti, hogy itt december 6. lett, tehát Boldog Mikulást mindenkinek!
Apropó, a mai nap során csak három kínai kérdezett rá egymástól függetlenül, hogy hogy is van nekünk a karácsony, a télapó (santa claus/ 圣诞老人), stb., meg úgy ez az egész, aztán amikorra oda ért a beszélgetés, hogy kultúrantropológiailag próbáltam elmagyarázni a karácsony, a mikulás, és hasonló ünnepek eredetét, hogy ez nálunk miért két külön ünnep, máshol miért egy, stb. akkor félúton rájöttem, hogy a kínaim még bőven kevés ehhez, így megelégedtem a szándékolt információ kb felének átadásával, az is valami.
Itt meg a kínaiak már a közelgő tavaszünnep lázában kezdenek égni; nos az még vagy 3 hónap.... és még mi mondogattuk otthon, hogy túl korán kezdődik a nagy karácsonyi mizéria...

Igazából nem nagyon van most kedvem blogolgatni -meg úgy általában semmihez- de gondoltam mégis kéne valami életjelet adnom itt is. November első hetében megvoltak a negyedéves kis vizsgáink, aránylag könnyűek voltak, több szót nem is nagyon érdemel a dolog. Próbálunk minél jobban berendezkedni a hétköznapokra, amit majd csak a december végétől március 1-ig tartó téliszünet fog megtörni legközelebb (és még fogalmam sincs, hogy pontosan hogy fog alakulni a dolog, de valahova majd muszáj lesz utazni, úgyhogy addig arra spórolgatni kell).

Emellett páran lejárkálunk egy nem túl messzi kis garázskondiba edzegetni, elég lepukkant de ezt kell szeretni, fűtetlen, de pulcsiba kell edzeni, és ez legalább apropót ad, hogy ha csak két buszmegálló erejéig, de elhagyjuk a kampusz területét, mert, hogy kint se nagyon van semmi. Vettünk továbbá közösen két kis főzőlapot, hogy majd azon fogunk főzőcskézni ha lesz módunk, időnk és alapanyagunk hozzá; eddig csak egyszer használtuk felavatásképpen egy rántottát csináltunk, (a főzőlap meglepően erős volt, tényleg sütni is lehetne rajta, így kapásból az olaj elkezdett füstölni -még jó, hogy nem gyulladt ki - lejjebb vettük, de még így is leégett a tojás egy része... tekintve, hogy a folyosón csináltuk így nem volt gond a füsttel, felszállt a magasabb emeletekre a csajokat boldogítani.)

A melegvíz továbbra is olyan mint a mesékben ("hol volt hol nem volt"); hol van hol nincs, így ha épp langyos a víz már kiabáljuk körbe egymásnak a folyosón, hogy van langyosvíz, lehet menni fürdeni....  fűtés sincs még, de téliesítettem az ablakaimat, ami sokat számít, és a légkondival fűtögetek, így egész tűrhető a szobám. A konditerem melletti kisboltban szoktam venni aránylag olcsón kis alap zöldségeket, amiket kenyérrel tojással eleszegetek, ha épp úgy úgy alakul.

Apropó konditerem, az itt vidéki Kínában evidens, hogy szintén dimenzióiban más (és nem is a fizikális körülményeket tekintve, hogy egy sportcsarnok előhelyisége, beléptetőrésze lett, mert itt semmi hely nem veszhet kárba, és hideg, lepukkant, rozsdás), hanem a helyi egyedek a legérdekesebbek. Az otthoni kondikkal ellentétben itt aztán nem sok kigyúrt ember van, a legtöbb, pici nyeszlett, vagy pufi, és egyáltalán nem értenek a kondis dolgokhoz, nincs ennek itt kultúrája, így egészen vicces amiket művelnek, és emellett szinte mind félmeztelenül edz, hogy mutogassa "hatalmas izomkötegeit" a többi kínainak, fogdoshassák egymást stb. ezzel egészen jól elszórakoztatják egymást.
Innen kétfelé ágazik a gondolatmenet: először is nem fáznak, és nem fáznak meg; és ez nem azon múlik, hogy mozognak, és talán még csak nem is azon, hogy csak forrón isszák a vizet, amire túlélési szükségességből én is rászoktam, hanem azon, hogy ők ilyenek; bírják a hideget. Valószínűleg minden kínai kisgyerek átesik egy kvázi "tajgetosz-szelekción" tehát a gyengék elhullanak, a többi ellenálló lesz; tekintve a helyi higiéniás, egészségügyi, és egyéb -fűtés, melegvíz, szigetelés hiána stb- viszonyokat ez elég valószínű. (Ellenben már 20-25 fok felett minden kínai rinyál, hogy melege van, és légkondiznak is olyankor rendesen.) Amióta beköszöntött a hőmérsékleti tél, én mint a helyi csodabogár aki még a többi külföldinél is nehezebben viseli a hideget, folyamatosan kapom a kínaiaktól az oltogatást, vicces beszólogatást, amiért kabátot és sapkát viselek és nem csak egy pulcsit, vagy kisdzsekit; "mi van, hideg van, hogy így beöltözöl, nincs is hideg, meleg van"... Most a napokban láttam először a boltokban télikabátokat - majd ha a meglévő kabátjaim kevésnek bizonyulnak akkor veszek még - de amit meglepően nehezen találtam, az a sima téli sapka, mert ezek nem hordanak olyat; vagy csak kis fülvédőt vagy egyéb ilyen fura cuccokat, vagy semmit.
A másik gondolatmenet innen, a kínaiak személyes tesi higiéniája: a fürdés itt alapvetően kevésbé divat, főleg télen, mert biztos úgy gondolják, hogy kevésbé izzadnak, meg mivel public helyek -kolik stb- mindegyikében, és a magánlakások jó részében a melegvíz, fűtés stb. az álom csupán, így főleg nem kockáztatják meg, hogy vizesek legyenek, aki hetente fürdik Kínában már jónak számít, de igény sincs nagyon rá, és e kereslethiányt tükrözi a fürdőszobai és kozmetikai termékek irreálisan magas ára, és az irgalmatlan emberszag a buszon. (Egyébként hónapok alatt meg lehet szokni a szagokat, ami körülveszi az embert a városban, és csak néha, a kirívó eseteknél lépi át az ingerküszöböt.)

A múltkor láttam egy elég csúnya közlekedési balesetet tőlem pár méterre -egy kínai biciklis nem jött ki jól a dologból; több tanulságot is levontam; egyrészt, hogy én Kínában soha nem szállok biciklire legyen az adott esetben akármilyen praktikus (ált. még nem is az), és, hogy a taxiban is be kéne csatolni a biztonsági övet ha utazok, -a kéne itt eléggé feltételes mód, annyira nem használja senki, hogy a taxikban általában nincs, vagy nincs alul csat nekik, vagy bele van rohadva a helyébe... tehát a közlekedés az oroszrulett...

más: A kampusz hátsó szélén lakom, és szeptemberben a kamusz mögött még csak egy letarolt üres nagy földterület volt, kevesebb, mint két hónap alatt kinőtt a földből egy komplett városrész, leaszfaltozott utakkal, magas épületekkel, panelszerűségekkel stb., hallottam, hogy korábban ez a hatalmas terület erdős, fás, gyümölcskertes hely volt, ellehetett látni messzire, most meg hát ocsmány, sáros poros "köki", de a "fejlődés" és az ingatlanlufi nem állhat le; ez a pár hetes-hónapos történet kifejezi a helyiek természethez fűződő viszonyát, és építészetét egyszerre. Az építészethez értők joggal tehetik fel a kérdést, hogy lesz itt egy hónap alatt toronyház, stadion, bármi, ha még éjjel-nappal dolgoznak is a beton nem köt úgy. Nos így lesz... a mottó gyorsan és a legminimálisabb minőséget, hogy amíg átveszik épp külsőre álljon a lábán az épület, aztán mindegy. A legtöbb kínai épület minősége a kártyavárével vetekszik, és mivel a kínaiak jól bírják a hideget, huzatot, és Kína még relatíve sok olcsó olajhoz és szénhez jut, így a szigetelések nem fontosak, csak úgy mint az, hogy ezen az egész évben iszonyat szeles helyen egyetlen szélerőmű sincs.
Az építkezésről a melósok kerítés híján a menzára járnak át kajálni, inni, cigizni, minket külföldieket bámulni, így egész kis munkásszálló hangulata van a menzának. A melósok egyébként mind a jól láthatóság jegyében terepszínű ruhát viselnek.

A héten a könyvesboltban leszólított minket egy kínai, kérdezte a szokásos első kérdést, hogy honnan jöttünk, mondtuk neki, hogy Magyarország, és rutinból magyaráztuk volna, hogy hol van ez és mi fán terem, mire kiderült, hogy meglepően képben van, és már sorolta is ami eszébe jutott: Duna, Budapest, Osztrák-Magyar Monarchia, Sissi hercegnő, török fürdők stb. kicsit meglepődtünk; kiderült, hogy idegenvezető, de még nem járt Magyarországon, de el akar menni, mert milyen szép hely... Érdekes kis jelenet volt.

Néha, ha az ingerküszöbömet át tudja törni, elég idegesítő elem itt, hogy minden public helyen; boltban, buszon stb., ebéd és vacsoraszünetben az iskolarádióból (ha épp nem érdektelen közleményeket olvasnak be) akkor kínai dalok, popszámok mennek, meg egykét pocsék unásig ismételt jópár éves nyugati szám, ami megfelel a kínai zenei ízlésvilágnak. Márpedig az minden nem kínai számára borzalmas; lassú, fájdalmas, elnyújtott, érzelmes dalok; szenvedés hallgatónak és előadónak egyaránt. A kínai zenei mainstream ennyit tud, semmi mást.

És mára végezetül mindenkinek ajánlom a figyelmébe ezt az oldalt, minden szava igaz: www.china-memes.com

Előre jelzem, hogy ez egy hirtelen felindulás szülte bejegyzés ~
Ugyan nem én kértem magam ebbe a porfészekbe, de sok sorstársam közül sokan maguknak jelölték ezt a helyet persze nem tudja, hogy milyen. Egyébként nagy tudású tanárom és mesterem szerint ha Kínába jövünk tanulni, akkor először jöjjünk a legputribb helyre, ott unalmunkban is tanulunk, meg beszélgetünk emberekkel stb.

Na most felhívom minden leendő sorstárs figyelmét, hogy ez NEM így van, be ne tessünk ennek dőlni, jah és aki nem bírja extrém módon a hideget, az északra se jöjjön, higgyen nekem mindenki tökmindegy a nyelvjárás, a suliba így is úgy is mandarin van, az utcán meg egyébként se érteni semmit. De az ilyen hiedelmeknek ne dőljünk be, hogy itt fűtenek, jobbak az épületek stb. Még nincs fűtés, a légkondival próbálok fűtögetni, de amilyen az épület kb az utcát fűtöm vele. Az sem állja meg a helyét, hogy itt jobban lehet tanulni, igazából nincs itt kivel kínaiul kommunikálni, (városokban azért lehetne). Napok óta viharos és szakadó eső, havaseső, tegnap- tegnapelőtt sikerült valahogy minden igyekezetem ellenére megfáznom, és ma már nagyon rosszul voltam el se hagytam a szobát. Egész nap próbáltam kikúrálni magam, hogy holnap suliba mehessek mert holnap, és jövőhéten minden nap negyedéves kis sulis vizsgák lesznek (nagy tétje nincs de be kell rá menni) mivel viszont semmit nem tudtam rájuk tanulni, így valószínűleg úgy húznak meg rajta, mintha ott se lennék.

És ami feltette az i-re a pontot nálam ma, az hogy amikor menni akartam fürdeni nem volt meleg víz - ez pár perce volt- pedig igazán akartam volna most zuhanyozni egyet, mert egész nap próbáltam magam kiizzasztani, hogy jobban legyek, viszont emiatt nagyon rámférne az a zuhany. Máskor is előfordult ez már, most legalább volt annyi eszem, hogy nem a zuhany alatt jövök rá, (most meg is pusztultam volna akkor) így csak a kezem fagyott le amíg hiába vártam a  meleg vizet. (Hallottam ilyen pletykát, hogy itt napelemről megy a meleg víz... hát remélem, hogy nem, mert nem lenne jó ha egész télen nem lenne. Mindenesetre nem vagyok hajlandó hideg vízben fürdeni, úgyhogy erről ennyit.)

Úgyhogy ezért gondolja át százszor minden kedves Kínába látogató, hogy milyen no-name helyre jön először, mert meghatározó lehet az élmény. Én is minden nap küzdök magammal, hogy racionálisan, objektíven kezeljem a kérdést és ne emocionálisan, általánosítva, de így is kezdi velem ez a falu megutáltatni egész Kínát, (ami persze nem mindenütt egyforma).

Ezeken kívül még történt ez-az a héten, de már nem igazán emlékszem, és nem is nagyon érdekel... voltunk pl. egy kis egyetemi éneklős ki-mit-tud-on ahol pár diák kantoni dalokat énekelt... nem volt túl izgi, de legalább 1-2 óra elfoglaltság.
Két magyar sorstársam ellátogatott a falu "legjobb" kórházába; az egyiknek nagyon fájt a lába a másik volt a tolmács... én nem voltam ott de a részletes elbeszélés alapján afrikai állapotokat idéző kórház és orvosi ellátás lebeg a szemem előtt és az a tény, hogy soha nem akarok orvoshoz kerülni Kínában, inkább itt pusztulok a szobámban, legalább méltóságban. (Próbáltam most az illető blogjáról eme kórházas részt belinkelni, de úgy tűnik, hogy erre a felületre nem tudok szöveget bemásolni.)

Jah és akkor eloszlatnék még egy tévhitet, ha már ez egy ilyen bejegyzés; azt is el lehet felejteni már, hogy Kína olcsó hely. MÁR NEM AZ. Minimum magyar árakkal lehet számolni, de bizonyos "nyugati típusú" termékek tehát minden ami otthon alapvető és normális, még drágább is. Egykét árucikket találtam olcsóbbnak itt, pl. pendrive, egyéb ilyen perifériák, de ez ugye nem napi fogyasztási cikk.

A kínaiakkal való szocializálódás terén is levontunk egy határozott tanulságot (azonkívül, hogy itt falun a társasági választék elég sovány): az a pár kínai akik először érdemben szociálisabbnak tűnnek, -és nem csak megbámulnak lefotóznak stb- is csak két három napig tartanak minket érdekesnek általában, és szocializálódgatnak velünk, utána ugyanolyan nagy ívben tesznek a mi fejünkre is mint a többi kínaiéra... (ugye az élet kemény, melo van, verseny van, nincs idő társas kapcsolatokra). Erre a megoldás az lenne ugye, hogy naponta új társaságokat összeszedni, de ahhoz meg itt a felhozatal alkalmatlan.

Jah és még valami: korábban említettem ugye, hogy a koli épületünknek konkrétan nincs bejárati ajtaja, csak maga a lyuk ajtólap nélkül, és így a lépcsőház, folyosók, fürdőhelyiségek a kintivel egy légteret alkotnak, és mondtam, hogy kiváncsi vagyok, hogy ezt hogy téliesítik, feltesznek e a keretbe egy ajtót... nos a téliesítés jelentem kínaiasan megtörtént, és így is marad: felraktak egy függönyt (!) igen egy függönyt...


PS.: egy perce kizártam magam (önzáródó szobaajtók vannak), küldettem a portásnéniért, h engedjen be, jött és nem akart beengedni, mert kitudja h ki vagyok...déli akcentusával vmi fényképet magyarázott, h nem hasonlítok a leadott fényképemre... visszament megnézni mégegyszer... addig én a hideg folyosón dekkolok egy vékony pulcsiban amiben csak épp kiszaladtam valamiért... még azt is akarta, hogy menjek ki vele a portára lecsekkoltatni, ami egy másik épület tehát kimenni a viharba így ahogy vagyok; mondtam h azt várhatja... hosszas könyörgés, várakozás után beengedett...
hihetetlen milyen idegesítő emberek vannak itt.

PPS: Rájöttem, kik a legdzsuvásabb nemzet innen a koliból, és az eredmény engem is meglepett, mert sok fejlődő országból képviseltetik itt magukat az emberek, de akik a legretkesebb disznóólat tudják itt varázsolni maguk köré, azok a dél-koreaiak. Igen én is csodálkozom... példákat nem szeretnék mondani, mert durva, és ez a blog nem az a kategória ahol ez elférne, de tessék elhinni. Egyébként a dél-koreaiak bizonyulnak még sok kategóriában elsőnek: legkirekesztőbb- "idegen-elutasítók", nyelveket legkevésbé beszélők, legidegesítőbb... és úgy általában az egész kolinak tele a hócipője velük... Jómagam is eléggé megutáltam őket ez idő alatt; az első időszakban még kb. próbáltak normálisak maradni, de már a szándék is elszállt.

Most egy három napos hétvégén vagyunk túl, ugyanis hétfőn nyílt nap volt a suliban, toborzandó az új diákokat, és miket külföldieket addig szabadságoltak, azzal a zárójeles gondolattal hogy ne is lézengjünk az oktatási egységek közelében. Nem tudom ennek biztosan az okát, vagy minket akartak megkímélni az esetlegesen túlzottan érdeklődő, miket akár kérdésekkel bombázó érdeklődőktől, vagy magukat, hogy nehogy esetleg valamit kontrollálatlanul és negatívat mondjunk - ez utóbbi a valószínű. Mindenesetre jól jött ez a plusz egy nap tartósan is be lehetne vezetni.
Voltunk tehát a múlt héten is egyszer-kétszer kondiba, -a kondi amúgy egy stadion előszobája átalakítva (jah igen itt Kínában semmi hely nem vész kárba) a lengőajtaja kitámasztva tehát bent is a kinti levegő és hőmérséklet, tehát pulcsiban sem izzadunk edzés közben. (Itt amúgy meglepően sok épületnek nincs normális külső bejárati ajtaja, a kolinknak se ugye, hogy ez a kínaiaknak mennyire normális állapot, azt tükrözi, hogy a szintén ajtó nélküli kondiban is a kedves kínai elvtársak, sporttársak javarészt félmeztelenül edzenek. Ezek közül a legutóbb egynek nagy szabályos pöttyök voltak a hátán mint egy katica, valószínűleg meg volt köpölyözve, legalábbis remélem, hogy ez és nem egy új ismeretlen betegség 0. alanya volt.)

Szombaton a suli "halloween" "buliján" voltunk... ízlelgessük egy kicsit a dolgot tehát egy vidéki kínai suli "buliján"... Valóban olyan is volt a dolog, Úgy nézett ki a dolog, hogy egy szabadtéri kosárpálya, vagy mi, tele volt kínaiakkal; volt aki kis szemtakarós maszkban, volt aki csak úgy, és a pálya közepén közülük jópáran az elején valami kis irányított játékokat játszottak, vagy nem is tudom mit, ezután a a legtöbb kínai hosszú körökbe, kígyókba rendeződve valamiféle nyuszitánccal halad körbe ( előre2, jobbra, balra, hátra 1-1), tették ezt valami nagyon béna kis háttérzajra -nem tudom, hogy zenének tekintették-e, majd a végére már enélkül. (Apropó itt is lement párszázszor a Gangnam Style, amit csak párezerszer hallottam amióta itt vagyok, mert a csapból is ez jön, és már nagyon idegesít).
Tehát objektíve lame volt az esemény, de mi már attól is feldobódtunk, hogy történt valami, tehát örültünk a dolognak, és lementünk páran, persze a pálya szélein lézengve. Rögtön kínaiak végtelen sora fogadt minket akik mind fotózkodni akartak velünk, (legközelebb komolyan pénzt szedek érte), volt aki úgy szólított meg, erősen betanult sablonnal, hogy "Sir, may i take a photo with you?" -először részesültem kb. uralkodói megszólításban.

Egyébként tényleg hasznos volt ez a kis esti nem is tudom mi ~buli?~ (6-tól fél10-10 ig) mert sokat tudtam beszélgetni kínaiakkal ami határozottan rámfér, kb mindennap kéne ennyit, de legalább is hetente kéne egy ilyen buli. Új kínaiakkal is megismerkedtem, az egyikkel másnap elmentem a helyi állatkertbe.

Az állatkerttől nem sokat vártam, mert hallottam, hogy a híres pekingi állatkertben is hogy nyomorog az a pár szerencsétlen állat, így főleg lehúzásnak tartottam az elején a 60Y-es belépőt, de mindegy, akivel mentem, annak viszont éves bérlete volt; nem tudom elképzelni, hogy mit lehet egy éves bérlettel kezdeni egy állatkertben, hányszor kell ezt megnézni... na de mindegy. Viszont az állatkert Kínához képest meglepően rendben volt, a legtöbb állat egész normális kifutón volt, csak pár szerencsétlen volt kis ketrecekben. Állatkert után még ebédelni is be lettem hívva, egy csomó rákkal, garnélával ettem tele magam, tehát jó nap volt.
(Egyébként rájöttem már a sokadik példa után, hogy a kínaiakkal nem igazán lehet egész napos programot szervezni, mert ugye itt van déli szieszta, és bizony hozzá is vannak szokva nagyon, és ha ez kimarad délután négy körül már megy a hiszti, hogy álmosak, fáradtak, haza kéne menni pihizni kicsit...)

Most meg elkezdődött újra a suli és az unalmas hétköznapok, jövőhéten kis belső negyedéves dolgozatok, de különösebben nem nagyon tud felvillanyozni a dolog... Meg az itteni magyar kolóniával megy a diskurzus, hogy hova menjünk, mit csináljunk a téliszünetben; nagy bánatomra nem nagyon egyezik a nép elképzelése eredeti terveimmel

~in medias res~ Pekingben jártam és zseniális volt. Elég nehéz ilyenkor egy bejegyzésbe összefoglalni mindazt ami több ingert nyújtott 3 nap alatt mint a teljes ittlétem Kínában - de igyekszem nem süllyedni a marosáni szóviccek mélységéig a témában.
Milyen is Peking? Nagy, nyüzsgő, és még akkor is megérné eldekkolni ott néhány évet ha felérne egy instant tüdőrákkal (egyébként a szmogot csak akkor találtam zavarónak amikor egy kilátó szerűségből akartam fotózni és nem sok látszott a tájból) egyébként egész tűrhető a levegő is, de végre egy nem unalmas hely.
 Csütörtök este érkeztem meg, a szokásos 4-5 órás vonatozás után, és és egy kis bolyongás után sikerült találkoznom Vili haverommal, akivel belátogattunk pár helyi pubot amíg vártam Zsuzsira az unokatesómra (Pekingbe menetelem eredeti apropóját ez adta, hogy vele találkozzak, és megcsináltassuk az útlevelét, és nézelődjünk stb.), aki éjfél körül érkezett. Az este igen kellemesen telt, Pekingben bizony nyugat-európai színvonalú bárok vannak, jó hangulat stb. persze az annak megfelelő árakon. (Itt jegyezném meg gyorsan, hogy Pekingben már egyáltalán nem nagy cucc külföldinek lenni, ez a pont semmi tipikus esete, ez persze nem baj... egyedül a Tiananmen-en állított meg 1-2 kínai fotózkodni, de ők is belső turisták voltak természetesen.) Éjfél körül a kellemes kis punk-kocsmákat elhagyva találkoztam Zsuzsival és elfoglaltuk szállásunkat ami egy nagyon hangulatos kis sikátor-hostel volt, hagyományos kínaias szállásnak megcsinálva, de kulturált fürdőhelyiséggel relatív kényelemmel stb.

A következő nap indult a rohammenet, az ügyintézésen túl minél több városnézést akartam beleoptimalizálni a kis időnkbe. Először is elmentünk a konzulátusra új útlevelet igényelni Zsuzsinak, ez bele is került 800 Yuanjébe. Mint itt tartózkodó magyarok már korábban is kaptunk egy e-mailt a konzulátustól, hogy mint mindenki, elemhetünk az erre a napra eső követségi fogadásra; igazából bizonytalanok voltunk, hogy el akarunk menni, egyrészt még egy normál utcai viselethez képest is alulöltözöttek voltunk, (nálam egy hetes szakáll, kopott pulcsi, farmer, dzseki stb.) másrészt idő-optimalizálni akartam a városnézésre. De ott az ügyintéző hölgy is mondta, hogy ha már itt vagyunk menjünk majd, el, úgyhogy ez legitimálta kb. a jelenlétünket, és főleg Zsuzsi volt lelkes az ügyben, hogy menjünk. De addig is volt egy kis idő, úgyhogy elmentünk megnézni a Láma-templomot; lámát azt nem láttam, de szép volt, majd vissza a követségi fogadásra. Már a bejáratnál kiderült, hogy alulöltözöttségi kételyem több mint beigazolódott, limuzinnal mentek be a bejáraton az öltönyös, katonai díszegyenruhás emberek minden környező követségről, és mi a punkok ugyanott. A kínai őrök persze nem akartak minket beengedni, és útleveleket kértek stb. de egy épp érkező öltönyös magyar beinvitált minket ezzel legitimálva valóban bejutottunk, és egy kötetlennek tűnő de eléggé protokoláris állófogadáson találtuk magunkat, szétnézegettünk, és addigra már az addig lelkes Zsuzsi nálam is jobban zavarba jött, annyira környezetidegenek voltunk, úgyhogy épp azon voltunk, hogy angolosan távozunk, amikor mondtam, hogy tegyünk még egy kört ha mát itt vagyunk, és bele is botlottunk egykét ismerősbe. Ezekkel elkezdünk beszélgetni, ez legitimálta a maradásunkat is, az idő is gyorsabban telt, és nem volt annyira gáz sem talán, hogy elkezdtük mi is telekajálni magunkat a svédasztalról. Én ott jóllakásig meg is ebédeltem; van abban valami szívmelengetően punkos, ha egy hozzám hasonló ágrólszakadt csöves elhappolja az utolsó kaszinótojást egy ötcsillagos francia tábornok elől.  XD XD

A fogadás után még el akartam menni kabátot venni, ez nem bizonyult bölcs döntésnek, az meg főleg nem, hogy hallgattunk, egy a fogadáson megismert srác útbaigazítására, aki azt mondta, hogy tud innen 15 perc sétára egy nagyon jó ruhapiacot; na az a 15 perc séta másfél óra lett, ő az épület bejáratánál elköszönt, mi meg belépve megtudtuk, hogy ez csak egy nagyker, tehát itt mi egy kabátot nem kapunk, max ezret, úgyhogy mehettünk is, de elment vele egy igen értékes délután kb.
Ezután még mászkáltunk a városban, végigjártuk a Wangfujing bevásárlóutcát és a környéki piacokat, ahol a kajasorokon ettem pár izgőmozgó holmit; skorpiót madárpókot, és szöcskét vagy mit... meg egy baseball sapit fillérekért de olyan is, már most esik szét...  a turista pólók között az év mémjére is ráleltem; az (I ♥NY)  ~i love newyork~ mintájára Pekingi póló kínaiul Peking az BeiJing, rövidítve a kínaiak BJ-nek írják, és "I♥ BJ" felirat a pólókon, (angolosok előnyben), jót derültem rajta, de úgy döntöttem nem veszek ilyen pólót.
Este még szintén összefutottunk a Viliékkel, elmentünk iszogatni, lecsekkolni néhány bárt, majd hajnalban vissza a szállásra pár óra alvás erejéig.

A következő nap a nettó turistáskodás jegyében telt; retró pekingi sikátorok, a pekingi tavak egy része (Houhai, Qianhai, Beihai), Jingshan park, Tiananmen tér, Tiltott Város, (Mao mauzóleumába sajnos nem tudtam bemenni, mert addigra zárva volt), majd voltunk pekingi kacsát enni, ellátogattunk a művészeti negyedbe, be ez már estefelé volt, már a legtöbb kiállítás zárva volt, egy kiállításra még be tudtunk pont menni, utolsóként a főnök maga kalauzolt minket körbe a festményekről magyarázva -kínaiul, úgyhogy én nem nagyon értettem - meg az utcai szobrokat, cuccokat még láttuk így is.
Ezután még vásárolgattunk egy kicsit, néhány ruhát, én ilyen aláöltözős cuccokat télire, majd ismét pihi.

Az utolsó nap hasznos része már csak egy szűk délelőtt lett, elmentünk Peking legnagyobb ruhapiacára, -ahova már első nap is elmentünk, de addigra pont bezárt- hogy végre nézzünk valami télikabátot nekem. Nos egy későőszi kabátot sikerült venni nem is túl drágán, nem tudom mennyit fog érni, de majd igyekszem aláöltözve kihúzni benne a telet. Ezután irány nekem a pályaudvar, Zsuzsinak a reptér, várakozás, 5 óra vonatozás haza, este 10-re megérkezés pont addigra, hogy még Dani szülinapja végére becsöppenjek, hogy még egy kis iszogatással zárjam a hétvégét.

Fárasztó hétvége volt, és olcsó se volt, de nagyon megérte, azóta itt a soraimat rendezgetem, igyekszem utolérni magam, suli, cuccaim stb.

Jah és még egy jó hír, már innen Qinhuangdaoból; Danival találtunk nem is túl messze egy kis konditermet, kicsit lepukkant, kicsi és fűtetlen, de nem túl drága és értelmet adhat újra szürkének ígérkező hétköznapjaimnak. Éljen-éljen! (Apropó tegnap este 9 óra 5 perckor jövünk haza a kondiból, beállunk a buszmegállóba, látjuk, hogy az utolsó busz 7kor elment, de sebaj látjuk, hogy van "éjszakai busz" azoknak a kicsapongó embereknek akik még 7 után kint lennének a városban, de az éjszakai busz is csak 9-ig járt, úgyhogy hazataxiztunk azon a kis távon, amit igazából le is sétálhattunk volna... de ez jól jellemzi a falut ahol élek, itt 7 kor bezár minden, és az utcák üresek és sötétek, a 9-ig nyitva tartó kondi igazából csak egy zavar a rendszerben,,,

Amióta visszajöttem Wuhanból -egy korrekt városból vissza tahófalvára - az idegörlő unalomtól depressziósan fetrengtem itt, ahol a madár se jár, hogy ezért gürcöltem én annyit, hogy itt unjam magam halálra, és ezért sem volt kedvem, energiám blogolgatni - itt a puszta létezés is leszív minden energiát, és nincs is nagyon miről írni. Ezzel az állapottal nem vagyok egyedül, minden magyar honfitársam kivétel nélkül ugyanebben az agóniában szenved, főleg amióta ők meg Pekingből tértek haza, és arcukba kapták a kontrasztot. (Danival már az egyetem és városváltás esetleges módjának kezdtünk utánajárni, az első bátortalan lépéseket tekintve...ez egyébként az esélytelenség határát súrolja)

Apropó Peking, holnap egy másfél, szűk két napra lemegyek Pekingbe; unokatesóval egyéb ismerősökkel találkozni, kicsit turistáskodni, habár ennyi idő alatt konkrétan semmit nem lehet látni a városból, de ez is több, mint ami összesen ott töltöttem eddig... és ha már ott vagyok akkor bizony be kell szerezzek téli holmikat is, mert bizony itt már nagyon aktuálisak, és még nem igazán vannak a kínai telek átvészelésére alkalmas ruháim, pedig az tél az nagyon közeleg ~Winter is coming...

Ésss örömmel konstatálhatom, de valószínűleg már nem sokáig, hogy még mindig szobatárstalan vagyok, pedig már párszor megpróbáltatott a helyi hatalom összeköltöztetni az egy fennmaradt egyedüli opcióval a Szergejjel, akihez aztán semmi kedvem nem lenne; addig tényleg mindent megpróbáltam, de csak időt sikerült eddig nyernem, de az összeköltözés még így is Demoklész-kardjaként lebeg felettem. Az időnyerés itt egyébként úgy megy, hogy úgy tűnik, a kínaiak az "alkudozás" során nem szeretnek élből nemet mondani az arcomba, és elküldeni a francba, hanem arcvesztés elkerülése végett, azt mondják, hogy gondolkoznak rajta és pár nap múlva mondanak nemet. Viszont ha párnaponta elő tudok állni valami kifogással, opcióval, alkudozással, akkor csak a fantáziám szabhat határt az időhúzásnak - ez persze szükségszerűen véget ér egyszer, de már így is két hete csinálom, és már töprengek a többi kifogáson.

Különösen nem mindegy, hogy kivel, vagy kivel nem kell együtt lakni, ha a tél majd egyre inkább elzár minket a külvilágtól, beterelve minket a szobákba; kivéve persze utazások alkalmával. Utazni márpedig jó, és minden egyéb mellett már csak azért is érdemes, mert addig módunkban áll több normális kaját enni. Itt ugyanis az esetek 99%-ában a kampusz menzakajáját vagyok kénytelen enni, ami lássuk be moslék, persze nem drága, de ha az ember inkább költene jobb kajákra itt azt se nagyon lehet megtenni, csak mégtöbb ilyen nagyon silány anyagokból készült agyonvegyszerezett vackot lehet enni, és azokból is vagy 6-7 féle moslék közül választhatunk  - valószínűleg egy éven keresztül - a kínálat tehát teljesen konstans, és hát ilyen "junk-foodon" edződve különösen bátor nekivágni a kínai télnek, teljesen legyengülve.

Na de most irány Peking, majd még jelentkezem...

Először is Kínában sokan vannak, ez nem titok, de néha elég idegesítő, pl. nem lehet annyira előre vonatjegyet vásárolni, hogy ne csak állóhelyes döcögős -indiai hangulatú- marhavagonokba lehessen helyet kapni, mert minden más elfogyott; főleg ünnepekkor, de hát mi is csak akkor érünk rá. Múlt csütörtökre fixálódott a program ahhoz, hogy jegyet vegyek Wuhanba, meglátogatni Gergőéket a szünetbe, de éreztem, hogy a jegyvásárlás esélytelen lesz. Vasárnap akartam indulni és kb emberi keretek között, de hétfőre kaptam az említett jegyet, amiről egyébként azt kell tudni, hogy valóban a leghangulatosabb, és ennek keretén belül lehet a legjobban ismerkedni beszélgetni emberekkel, de mégis elég igénybe vevő, és az ember csak akkor vesz ilyet ha nincs már más; én eddig mindig.

Indulás előtt kitakarítottam és lezártam a szobámat, ami egyelőre még csak az enyém, (kíváncsi voltam, hogy használat nélkül mennyire lesz poros; hát nagyon, hazajövetelkor a lezárt, zacskóba és laptoptáskába rakott, szekrénybe bezárt laptopom belsejéből is törölgethettem ki újra vastagon). Alaposan bepakoltam, de persze csak egy pár cipőt vittem, egy otthon drága pénzen vett túracipőt, amiről itt derült ki, hogy kicsit alkalmatlan, és a 20 órás vonatozás végére járásképtelenre törte a lábam, tehát kedd reggel lenyomorodva érkeztem, ami lássuk be kicsit kellemetlen. Gergő fogadott engem meg az Imit (ő is jött), taxival a lakásba, sántikálva föl (arra a hétre meg is kaptam ideiglenes becenevem: Nagyfater/ Gran'pa') hatalmas szerencse a szerencsétlenségben, hogy mégis odaraktam a tangapapucsom, amit először nem akartam, és az, hogy a héten az eljövetel napjáig egész napos városi papucshordáshoz alkalmas volt az idő, persze a rengeteg ember országában még így is elég problémás a papucsozás - de akkorára dagadt a bal lában, hogy vagy ez vagy mezitlábazás. Tehát még aznap kedd délután nézi kellett nekem egy 47-es cipőt ami itt lehetetlen; és ismét jött az óriási mázli; megtaláltuk egy napi keresés után egy elfeledett sportbolt elfeledett raktárában valószínűleg Kína egyetlen 47-es cipőjét. A jobb lábamra próbáltam mivel a balra semmi nem ment volna rá (és reméltem, hogy ha összemegy a bal akkor arra is jó lesz), ezalatt 6 eladó -az összes- körbeállt mint szenzációt, hogy vajon rámegy e az ogre lábára a különleges darab.
 Jelentem ráment, és az utolsó napra, majd a hazautazásra már a balra is ráment, ami nagy mázli, mert a hazajövetel napján már esett, és a marhavagonozást tényleg nem lehetett volna papucsban csinálni.

A hét nagy részében tehát papucsban voltam, esténként a helyi bárok végiglátogatásával múlattuk az időt, napközben turistáskodás, pl Wuhan kb egyetlen "történelmi jellegűnek látszó nevezetességéhez" ami egy torony, egy templom és pár kisebb toronyból álló együttes -na ezt jól megmondtam... (Ide még Gergőék kollégái is velünk tartottak).

Ezenkívül Wuhan egy klasszikus iparváros, ahol sok vicces dolgot lehet csinálni, sok hangulatos bár stb. van, de nem az a tipikus napközbeni turistáskodós nevezetességeket nézős hely. Mindenesetre én jól éreztem magam.
Elsőosztályú vendéglátásban is részesültem, Gergőék lakása az én itteni kis gulágomhoz képest egy palota volt, pl. itt láttam meg Kínába érkezésem óta az első normál európai WC-t... szóval egy normális lakás; felemelő érzés volt.

Aztán hazafelé, már újra cipőben és újra marhavagonozva: ilyenkor az ember mindig azzal van elfoglalva, hogy egy lekuporodásra alkalmas helyet találjon a következő 20 órára ami nem könnyű: odafelé elég sokat tudtam ülni, -jórészt egy parasztbácsi krumplis-zsákján, és egész jól eltársalogtam ott az emberekkel. Visszafelé megpróbáltam Imi tanácsát megfogadni, hogy szerinte, ha rendelek egy menüt (35Yuan) a kajakocsiban akkor végig üldögélhetek ott; nos Imi itt üzenem, hogy ez nem jött be, egy 3 órányi üldögélés után irgalmatlanul kirángattak, hogy kell a hely azoknak akik ezután is fogyasztanának - hiába ez a mocskos kapitalizmus - , de azt hiszem már körvonalazódik a fejemben a taktika, hogy legközelebb hasonló helyzetben hogyan oldhatom meg a kajakocsis helyzetet anélkül, hogy több száz pénzt kéne elkajálnom ami a folyamatos fogyasztgatásból fakadna ugye - minden csak időzítés kérdése. (De remélem, hogy legközelebb normális jegyet kapok). Szombat délre értem vissza a szállásra, örömmel konstatáltam, hogy a szobám érintetlen, ahogy itt hagytam, kipakolás, tisztálkodás, cuccaim visszarendezése, és csicsika következett kb egy 12 órányi.

Újra itt vagyok kedves barátaim... Ősz van bizony és ez az időjáráson is meglátszik, igen hűvösek már a nappalok is, és az, hogy a múlthéten amíg egy kicsit jobban voltam a jó idő hatására annak vége, újra a sima megfázással, orrfújkálással küszködök. Talán ezzel is összefügghet a nap híre: elhagyott a szobatársam. Persze nem tudni, hogy azért mert, mondjuk ki nem voltam egy álom szobatárs vagy egyébként is költözött volna mert a szomszéd szobában egyedül maradt valahogy egy másik koreai. Mindenesetre kimentem egy félórára kajálni és azalatt csendben gyorsan koreai precizitással kiköltözött. Az oka bizonyára több tényezős; először is picit kihasználtam a koreai udvariasságot, és azt, hogy a srác semmilyen idegen nyelven nem tud ergo panaszkodni se tud. és a szoba kb 70%-át én laktam be a cuccaimmal (egyszer próbált meg felkelni ez ellen erélytelenül és esélytelenül) és ami még igazán zavarhatta de azt csendben tűrte: irgalmatlanul fújkáltam az orrom a szobában mindig a permanens megfázásom végett (állítólag ez eléggé a koreai etikett ellen való, és ők alkalmazzák is; inkább fuldokolnak, és ha kijutnak a fürdőszobába akkor a csapba fújnak orrot, de úgy voltam vele, hogy nehogy már a saját szobámban fulladjak meg.) A másik ok; hogy aki olvasta avatott Feri kollegám blogját tavaly előtt, annak mondom, hogy a külföldi diákok kategorizálása tökéletesen helytálló ott, többek között a csak egymás társaságában létezni tudó, egyedül csendben elhalálozó más társaságokkal nem vegyülő koreaiakról; ez itt is megvan: vannak a koreaiak, nagy választófal: és van mindenki más.
Például az oroszok ma estére is egy kis iszogatós kolibulit szerveznek (igen az oroszok "kis" iszogatása tényleg olyan ahogy képzeljük, mindenesetre én félbetegen nem akarok most nagyon inni). és a koreaiak egyedül bejelentették, hogy ők ma külön isznak az egyikük blokkjában. Apropó oroszok; van amiben hozzák a sztereotípiákat, van amiben nem, pl a legtöbbjük sokat tud inni, és iszik is főleg az egyik srác (de van két alkoholt egyáltalán nem fogyasztó is), viszont egyikük sem bírja és nem is issza a sima bolti vodkánál erősebb piát; pár csepp erejéig megkínáltam a hazai kerítésszaggatómból két csajt meg egy srácot, a két csaj kapásból mondta, hogy huh ez nekik túl erős ők ilyet nem isznak, maradnak a bolti rövideknél, a srác meg azt a pár cseppet a pohár alján meggyalázta kólával (!!) (pálinkát kólával !) hogy csak így bírja meginni, ugyanakkor meg ízre lehet valami akármilyen undorító, ha nem erősebb mint a vodka akkor megissza; pl. kínai pálinkák, tesco-rövid stb...
 Na mindegy fura társaság az oroszok is, apropó remélem az új szobatársam nem valami hidegimádó szibériai ruszki lesz, aki majd decemberben szellőztetni akar a szobámban... Merthogy most örülnöm kéne a szobatárs hiányának és teszem is (-hiába, nem vagyok az a másokkal szivesen együtt lakó típus, max barátnővel. de az itt most irreleváns- ) de tartok tőle, hogy ki lesz a következő; merthogy valószínűleg lesz, mert a suli kényesen ügyel rá, hogy a pici kis koliban senki ne lakhasson egyedül csak ha perkál érte, azt meg nem tervezek, és hallottam, hogy egy pakisztáni srácnak pl. nincs szobatársa: remélem ő fizet is ezért, és nem rakják ide. Mindenesetre most meghúzom magam, hátha valami csoda folytán így marad a dolog. Egyébként nekem mindegy ki lesz az új szobatárs, csak legyen ugyanolyan kis néma, szolgalelkű, mindent tűrő, mint az előző, aki bedobta a törülközőt. (És egyben az előző szobatárs vitte magával az egyetlen előnyét a ruhaszárítóját.)

Mint azt a cím is sugallja holnaptól hivatalosan is bő egy hét őszi szünet van, ami itt egybe egyik nem véletlenül az államalapítás (Népközt.) ünnepével, az őszközép ünneppel stb. ilyenkor egész Kína felbolydul és hazamegy a családhoz, és minden külföldi elözönli a turistahelyeket. Ezzel szemben én lemegyek meglátogatni Gergő elvtársat Wuhanban, ahol egy darab turistalátványosság nincs, de van egy érdemi nagyváros, ami Qinhuangdao után az újdonság erejével fog bírni. (Terveztünk volna még onnan tovább utazni tényleges látványosságokhoz, de arra már nem kaptunk vonatjegyet, úgyhogy a városban és környékén leszünk. Oda már megvettem a vonatjegyet, vissza még nem de az még bizonytalan is, hogy mikor jövök vissza, és hogy után még dekkolok-e egy kicsit Pekingben turistáskodni... mondjuk amióta itt vagyok még nem sokat turistáskodtam nevezetességeknél szóval ez egy bepótolandó feladat lenne egyszer.) Egyébként Wuhanba az utolsó vonatjegyet kaparta nekem össze a jegyárus az egész hétre, és nem is pont aznap és olyan jeggyel ahogy akartam (állhatok vagy 10-12 órát), szóval ünnepekkor az egyébként is macerás vonatjegy vásárlás még problémásabb... hiába, a kínaiak sokan vannak, és mind egyszerre utaznak.

Lassan indulnom kell, el kell kísérni az oroszokat piát venni, -egyébként meglepő módon nem igazán vodkásak, whiskey-s mind inkább, meg sörös stb. Tekintve, hogy itt sok az orosz, de egy sem beszél szinte egyáltalán nyelveket, (2 nagyon picit angolul, így általában magukban elég elveszettek itt Kínában, ahol a kínai kellene, minden olyan tevékenység során ahol meg kellene szólalni, és nem csak odasétálni a kasszához a cuccot és a pénzt felmutatva; lsd.: a taxis eset.

Előre is bocsi ezért a bejegyzésért, normális esetben ez nem ér meg egy bejegyzést, de ha mindig csak a történésekről írnék nem lenne hiteles, úgy tűnne, hogy nem atom unalom itt az élet, pedig az utóbbi pár nap szürke hétköznapja az volt. Persze néha betérnek kínai haverok sörözni, akiket 11-kor ki is raknak, minket meg bezárnak... a kis "kolibulik" amiket jobbhíjján tartunk egyre hevenyészettebbnek tűnnek... az év végére már nagyon fogjuk unni egymást a legtöbb emberrel.
Az unalmas hétköznapokon az élet az apróbb tennivalók összességéből áll; Kajálás: ált. a kis menzás keretek közt - egy rutin ebédér nem mászok ki a városba, (és egyébként is spórolgatnom kellene, mert ha az élmények tekintetében pozitív szaldóval akarom zárni az évet akkor sokat kell utazgassak ha más nem majd hétvégente Pekingbe párszor, és ez nem lesz olcsó) - átlagosan a menzán egy étkezés kb. 300 forint. (rizs, vmi sült zöldség, egy kis "hús-szerűség"). A kampuszon korlátozott választékban és minőségben lehet kapni gyümölcsöket de a relatíve igen drágán, és minden gyümölcsnek tökéletesen ugyanolyan íze van: semmilyen, tökéletesen ásványvíz, csapvíz stb ízű mind egy szálig, úgyhogy ha valaki valami gyümölcsöt nem szeret, itt nyugodtan eheti, mindnek az állaga, íze pont ugyanolyan, csak a formája más, mintha egy gép dobta volna ki őket. Érdemi nyers zöldségeket még nem igazán láttam árulni a közelbe, pedig úgy megennék egy paradicsomot, paprikát, uborkát nyersen (itt minden sült és minden édes). Jah és a kínai nasik kekszek, minden ami nem klasszik főtt étel, nagyon rossz az én ízlésemnek; minden édes, itt még sós ízt nem éreztem, édes a szotyi, a csipsz, a keksz, minden.
A mosás; kaptunk már a koliba mosógépet, úgyhogy fölöslegesen vettem meg az ezelőtti időkre az általam egyszer használt 6 mosásos kártyát a kínai mosodába. A mosógépek egyébként itt annyit tudnak, hogy hideg vízzel összelögybölik a ruhát, és az elején bele kell csak ugy önteni a ruhákra a mosóport és az öblítőt.
Suli: az órák tűrhetőek, általában unalmasak kicsit, de hát egy tanítási óra az ilyen. A kínaiakkal való időtöltés lenne a leghasznosabb, és legszórakoztatóbb része a tanulásnak, de a városban ez elég macerás a város jellege és a kis kapuzárásos történet miatt, a kampuszon ez praktikus lenne, csak a kínaiak 8-tól este 6 ig ált. órán vannak, aztán gyorsan esznek valamit, és bevonulnak a brutális kis kolijukba estére ahol tanulnak, örülnek, hogy élnek, és egyéb tevékenységeket végeznek. Egyébként kezdem megszokni a kínaiak látványát, de még mindig nehezen különböztetem meg/ismerem fel őket, és a nevek-arcok- és honnan ismerem kombinációval még teljesen esélytelen vagyok. Az se biztos ugye, hogy aki rámköszön az ismerős-e már, vagy még nem, és volt már hogy egy kínai számonkérte rajtam, hogy ugyan ismerem, elsétáltam mellette a kampuszon - ugye ahol általában tömeg volt, mint mindenütt Kínában.

Az időjárás az elmúlt napokban ismét elég kellemetlenre fordult, a szél újra betolta Pekingből a szmogot, visszaredukálva az addig kb. normális látótávolságot, hűvös borús, néha szeles idő, ilyenkor az embernek még kevésbé van kedve bármihez is.