Norbi menni Kína

Üdv minden kedves olvasómnak, lassan a hazamenetel jelenti majd a határidőt amire még az epilógus előtti utolsó nagyobb bejegyzést illene megírnom, így hát itt is vagyok, fáradtan, káoszban ülve a koliszobám közepén a maradék pár szem újgur mazsolámat majszolva reggelire... Szoval Újgúriában, Zsuzsi az unokatesóm lehívott, hogy menjünk kirándulni a tartományban. Újgúria Nyugat-Kínában található, Kína autonóm tartománya, és csupa "leg-", legnagyobb, legszárazabb, legszegényebb, és a természeti változatosságot illetően talán a legszebb. Rengeteg kisebbség él ott, nagyrészt mindenki szépen elkülönülve mindenkitől, többségében újgurok - a kínai mellett minden ki is van írva újgurul, vagy csak újgurul van kiírva-, kazahok, mongolok, és persze a betelepített han kínaiak. 

Odafelé menet repülővel mentem, de nem ám a normál pekingi reptérről, hanem a NanYuan reptérről, ami Kína legrégibb és legkisebb reptere, egy polgárivá átalakított katonai reptér, és kisebb mint egy átlagos otthoni Tesco, és kb csak az ilyen istenhátamöge határvidékekre megy onnan gép, mint Újgúria. a reptéren már én voltam az egyetlen külföldi, így ott már a reptereken tapasztalt kétnyelvűség sem játszott, kínaiul fülelhettem, hogy épp melyik kapuhoz rakják át a beszállást a gépemhez, mert persze káosz az volt ezzel bőven, a biztonsági ellenőrzéskor meg a vip sorba tereltek egymagam, a securitys kiscsaj motozott is rendesen... Végül jó sok késéssel de elindult a gép, az a csodás gép amit a vastag rozsda, a vékony ragasztó, és a sűrű ima tartott egyben és már a roncstelepről is kiselejtezték. Maga a repülés is kalandos volt, végig viharos időben repültünk, a gép folyamatosan rázkódott, néha métereket, félúton még az a kellemetlen analógia is eszembe jutott, hogy anno Lin elvtárs gépe is e környék közelében ért földet idejekorán, a viharokat kerülgetve folyamatosan váltogattuk is az irányt, és a magasságot, így az út is elég sokáig tartott, de egy szakaszon, kb 7000 méteren tőlünk délre, megpillantottam a felhők fölül kitornyosuló Himaláját, na az azért jó kis látvány volt. Érkezéskor az unokatesóm fogadott (aki két nappal korábban házasodott meg 恭喜恭喜 gratulálok! )- persze nászút meg ilyesmi nyista, Zsuszinak épp volt szabija tanárként, de a kínai férjének meló van napi 18 órába, itt nem úgy megy, hogy ilyen kis apró-cseprő dolgokra ki lehet venni szabit, még az intenzív osztályról is be kell menni melózni, aztán majd mindenki intézi az ügyes-bajos dolgait a kínai újév alatt, amikor amúgy is megbénul az ország. Érkezéskor első este tehát ott aludtam náluk Urumqiban (ahol a két paranoiás tacskójuk fogadott, akik később azért megbarátkoztak velem), a másnap napközben még városnézéssel telt ott, - a város békés együttélés jegyében élesen elkülönül a déli újgúr részre és az északi han részre, és az egyik helyre tartozó be nem tenné a lábát a másik részre, és mivel han várost láttam már eleget, így ez a rövid városnézés az újgur részt jelentette.

(Apropó, ha már békés együttélés; pont azon falvak környékéről ahol utolsó állomásként voltam a kirándulás során mielőtt Urumqiba visszaérve vonattal visszaindultam keletre, tört ki megint egy kisebb újgúr lázadás 25 halottal, fél nappal azután hogy elhagytam azt, ami aztán átterjedt Urumqiba szintén vagy fél nappal azután, hogy elhagytam azt, robbantgatásokkal meg mindennel, szóval pont elkerültem az eseményeket.)

AZ újgúr negyed egyébként úgy néz ki mint egy klasszikus, nem túl gazdag iszlám arab város -az újgurok muszlimok- bazárokkal mecsetekkel, hagyományos muszlim ruhában mászkáló emberekkel -akik nem turista attrakcióból veszik ezeket a cuccokat, hanem ez a mindennapi ruhájuk, csakúgy mint a piacokon is nagyrészt nekik árulják ezeket a ruhákat általános viseletre. Helyi ételeket lehet enni, ami azt takarja ami ott megterem és termelhető, ami nagyjából a komplementere a kínai kajáknak itt, tehát ami ott van az itt nincs és fordítva. Ott tehát sok a hús, nagyrészt birka, kecske marha, jak...de főleg birka mindenhez azt eszik, és mindent csinálnak belőle vidéken óriási hegyoldalakat beborító nyájakban terelik a lovas pásztorok, meg a tejtermékek, főleg a joghurt; híres az újgőr joghurt és egyéb tejtermékek és mindenhol lehet kapni, meg a gyümölcsök -nagyon finomat a helyi gyümölcsök a kínaiakkal ellentétben, sült tészták, kenyerek; az utazás során ahol tudtunk felszerelkeztünk egy csomó nan-nal -az újgúr lepényszerű kenyérrel, ami finom nem nagyon szárad ki, de szárazon is finom, és praktikusan hordozható és ehető. Az utazás alatt ettem tehát egy csomó finom helyi kaját, de ittam pl. kumiszt -iszonyat savanyú-, tevetejet -iszonyat sós-, újgúr mézsört -gyenge és édes- , és magashegyi virágokból, kökörcsinből stb-kből készített pálinkát - erős, mint egy jó pálinka - stb....

Az első egész nap estéjén felültünk az esti buszra, hogy lemenjünk első állomásunkra vagy 10 órányira lévő Syram tóhóz (Silimu tóhoz), illetve inkább felfeküdtünk, alvós busz volt ugyanis, de hát a legszarabb hely ahol az ember aludhat az egy alvós busz, nagyon kényelmetlen volt, és az a lábszag ami ott volt, az valami leírhatatlan...
Hajnalban érkeztünk meg a tóhóz, előtte lévő nap egész nap esett a tartomány nagy részén -Urumqiban is- ami ritka, így viszont a tónál a reggeli köd elszállta után a talán a legszebb tájkép tárult a szemem elé amit valaha láttam, -és eső után még szebbek az ilyen tájak. Egy gyönyörű havas hegycsúcsokkal fenyőerdőkkel körbezárt felföldön egy gyönyörű szép tiszta és irreálisan élénk kék színű tó, a tó mentén még egy kis síkság, ahol egy birka és lótenyésztő kazah jurtafalu volt -vagy 30 jurtával. Az volt a terv, -és azt is csináltuk, hogy másnap indulunk tovább, estére meg bekéredzkedünk az egyik jurtába aludni, jó pénzért persze, csak úgy működik, de úgy viszont működik, pénzért Kínában mindenki lakása hosztellé, és mindenki kocsija taxivá, busszá változik. napközben felmásztunk ott az egyik közepesen magas hegyre ahonnan az egész fennsíkot beláthattuk a tóval, hegyekkel, mindennel. A színek egyébként annyira élénkek voltak, a kontraszt annyira éles, az egész táj annyira irreálisan jól nézett ki - a legklasszikusabb sztereotip hegyi látkép, hogy az jutott eszembe, hogy a Skyrimba kerültem (egy ilyen környezetben játszódó számítógépes játék), az egész táj olyan volt mint egy tökéletes szimuláció.
 Este felé még a jurtafalu környékén még kibéreltünk két lovat és elmentünk lovagolni - először hiába akartam vágtázni egy nagyon lusta és makacs lovat kaptam, ami egy kicsit se akart menni, akár mit csinálta, aztán egy kiskorbácsot is adtak, hogy azzal csapjak neki oda, nem is szívesen teszem, meg arra aztán még inkább megmakacsolta magát és nem ment sehova csak a kaja és a hazaút felé akart menni, úgyhogy kaptam egy másik lovat az már ment rendesen korbács meg minden nélkül... eléggé adta a hangulat belelovagolni a naplementébe.
Az egyetlen érdemi problémánk is itt akadt az út során ezután, a lovaglásból visszatérve a jurtába, ahol a hátizsákjainkat hagytuk -ahol én nem hagytam semmi értéket, de Zsuzsi otthagyta benne a telefonját hogy ne kockáztassa vinni a lovaglásra "majd a háziak vigyáznak a cuccokra" -nos a háziak jól kilopták belőle a telefont és csak a rend kedvéért, a másik zsákjából annak töltőjét is. Ezt visszaérve persze rögtön észrevettük, számonkértük rajtuk, amit az arcunkba letagadtak, ezenkívül viszont sok más nem tehettünk -rendőrség ezer kilométerekre, és amúgy is hasztalan lett volna. Viszont indulás előtt másnap reggel még a táskánkba gyömöszöltünk két eredeti kézzel készített kazah díszpárnát, szerény kárpótlásként. Az éjszaka a fűtetlen jurtában egyébként igen csak hideg volt, de minden ruhámat magamra vettem és így elment.
Másnap reggel 黑车-kel ("fekete kocsi"), kisbuszokkal és nagyobb buszokkal Huocheng és Ili faluján keresztül jutottunk el Narat (Nalati) falujába, ahol a falutól kb távol, de a szebb természeti részekhez közelebb találtunk estére szállást, mégpedig egy nagyon ótvaros nyirkos, dohos, retkes kis volt katonai barakkot vett meg egy leleményes kínai és nevezte ki különösebb átalakítás nélkül "hostelnek" . (Jah és persze minden állomásra igaz, (egy kivételével, mert Bayinbuluken igazi szállást, igazi hostelt találtunk wc-vel zuhanyzóval) hogy a wc az egész világ a pusztában ahol kevésbé zavaró pl a tehén mellett -rá is lehet fogni- vagy csak úgy bele a nagy róna közepébe a naplementébe... "-szép ez a naplemente... -szarok rá..."  zuhanyzóról meg még hírből se hallott ott senki, az ivás az a hegyi patakok tavacskák vize forralva, ezek a vizek persze elég hidegek ahhoz, hogy fürcsizni nem ajánlott ott a hegyekben, budipapírral meg mindenkinek bőséggel kell vinni ilyen hosszabb utazások előtt.)  Másnap tehát úgy döntöttünk, hogy ott Narat közelében felmegyünk egy helyre, amire a hosteles azt mondta, hogy kilátó és csak egy kilométernyi séta... nos az a kilátó egy dombtető volt, amiről végülis valóban szép kilátás nyílt a környékre, arra a dombra pont akkor rátereltek egy jópárszáz egyedes birkanyájat, úgyhogy nagy bégetés közepette a birkák között fotózgattunk ott is egy kicsit, de hogy az a dombtető 1km-nyi séta az erős túlzás, inkább 4 -5 km légvonalban hegymenetben, egy elég meredek terepen. Mindenesetre délelőtt felértünk, jó volt, lejöttünk elfáradtunk, majd jött a szokásos kérdés, ami minden állomás végén fejfájást okozott: hogy jutunk tovább: egy ilyen óriási és kb minden érdemi infrastruktúrát nélkülöző tartományban (Kína egyhatoda, és a 20 milliós lakosságának nagyrésze a fővárosában Urumqiban van) a közlekedés igen kiszámíthatatlan és problémás feladat, ha nincs kocsija az embernek -ha van akkor a tankolás lehet necc, és a terep. A tartományban szervezett tömegközlekedés szinte alig van, csak a nagyobb városkákba, az olyan helyeken ahol mi jártunk, nagyrészt csak az alternatív megoldások, alkalmi kisbuszok, 黑车-k, stoppolás stb játszanak. Naratból a környező hasonló falvakba való eljutáshoz (a környező alatt itt azt kell érteni, hogy minden fali vagy 3-400km-re vagy mástól átlagosan, ami a helyi terepek mellett vagy fél nap autóval) az a félhivatalos rendszer alakult ki, hogy 6-7 fős kisbuszokkal járják a sofőrök a falut, és egy-egy állomásra gyűjtik össze az embereket, -ami amúgy nem egyszerű, mert mér menne onnan bárki is bárhova- ... illetve hát kvázi úgy gyűjti az embereket, hogy pl a következő állomásunkra Bayinbulukeba 200Y-ért megy el, amire pl ha vagyunk négyen az fejenként 50, ha csak ketten az 100. És mivel utasokat nehéz találni rajtunk kívül, pedig jó lenne, így találtuk abban a szituációba magunkat, hogy amilyen idegesítő volt régebben, amikor nem akartunk menni valahova, de a kocsisok kiabáltak utánunk, hogy nem akarunk-e ide v oda menni, most mi is kiálltunk az út szélére a sofőrrel toborozni. Sokáig sikertelenül, majd egy két óra múlva találtunk két kínait akik ugyanoda mentek -valószínűleg az egyetlenek még közel s távol.

Így elértük a következő állomásunkat Bayinbuluket, ahol a másik szokásos kérdés vetődött fel, ami meg a megérkezések kérdése; hol lesz a szállás aznap estére, és ez itt sem volt egyszerű, csak más okból, itt ugyanis a környező nemzeti park miatt bizony több szálloda és hostel is, tehát a helyiek nem igazán álltak rá arra, hogy jurtáikat kiadogassák egy egy éjszakára turistáknak, de mi külföldi turisták voltunk, és a tartományban a hivatalos szállások többsége nem fogadhat külföldi turistákat, ehhez külön engedély kell amit nem egyszerű megkapni; ez több célit is szolgálhat, egyrészt valószínűleg külföldiek nagyobb kontrollját, hogy ne mászkáljanak csak úgy összevissza amerre akarnak, másrészt meg igen sok pénz leszakíthat így a tisztelt hivatal a szállodákról. És ha már kontroll; az utazás során amikor buszokkal közlekedtünk azt csekkpontokon itt-ott, meg-megállították, ellenőrizni az utasok iratait -nekünk az útlevelet, Turpánból Urumqiba tartva a buszt hosszasabban vizsgálták át, de ekkorra már ott mint említettem elszabadultak az indulatok, amit pont elkerültem.
Mint említettem tehát, végül jó pénzért találtunk szállást itt is, és a korábbiakhoz képest palotának számított, mert volt wc, fürdőszoba, és le is tudtam zuhanyozni, hurá-hurá :) . Az itteni programunk azt volt, hogy ellátogattunk a közeli nemzeti parkba, ami egy szép folyós, tavas, mocsaras fennsík, és naplementekor különösen szép, van egy része ahol a folyó nagyon kanyargós, és a havas hegycsúcsok szegélyezik és a lemenő Nap olyan szögben süt rá, hogy a "9 Nap"-ank hívják mert kilenc folton tükröződik a nap vissza egy sorba a folyóágakon, és az egész helyekkel határolt fennsíkon a vöröses rózsaszín eget még visszatükrözik a havas hegyek, a fennsík maga meg egy gyönyörű zöld füves puszta. Persze erre a pontra el kellett jutni ami a falutól, és a park bejáratától még vagy 40 km-re volt, ezt megtehettük volna ingyen gyalog is de esélytelen lett volna a szoros ütemterv miatt, így sok pénzért fel kellett pattanni az ezen az útvonalon közlekedő klasszik kínai turistákat hurcolászó turistabuszok egyikére, ami félúton is megállt egy tónál 10 percet adva a fotózgatásra, amit én lekéstem és ott is hagyott minket a busz, így várhattunk egy következőt. Ezek a kis buszok annyira fake-ek és turistásak voltak, hogy még volt rajta giccses kis kamu mongol ruhába öltözött kínai idegenvezető is, aki kínaiul lökte a rizsát, akinek semmi köze nem volt a mongolokhoz, viszont magát dicsérte egész úton, hogy milyen jó képű és volt már statiszta is, de igazából pont úgy nézett ki mint az összes kínai. Azért öltöztek mongol ruhákba az idegenvezetők, mert ez egy hagyományosan mongolok lakta környék, és érdemes volt várni még egy buszt, mert addig szétnézhettünk kicsit jobban és találtunk igazi mongolokat is akik ott lakhattak a jószágaikkal -nekik ingyen is szabad- így benézhettünk az ő jurtáikba is, kicsit más volt mint a kazah jurták, de a jurta az jurta, de egy biztos módja van annak, hogy megkülönböztessük  a kazah és a mongol jurtákat, mégpedig, hogy miden mongol család fő jurtájában annak is a fő helyén egy kis házszentélyszerűség fölött ott van Dzsingisz Kán képe, ez egy állandó eleme a mongol jurtáknak, úgy összetartozik, mint az egyszeri fityeszes magyar nyugdíjas panelja és az O.Vi. kép a korábbi Rákosi kép helyén.

Megnéztük tehát azt az ominózus völgyet és folyószakaszt a naplementével a végén, kis idegesítő része volt csak a dolognak, hogy az utolsó busz visszafelé pont túl korán indult, így nem lehetett rendesen végigfotózgatni azt a pillanatot, amikor már a nap teljesen eltűnt és a legvörösebb sziluettet kap a táj, mert ha lekéssük az utolsó buszt akkor hideg zord fennsíkon találjuk magunkat 2-3000 méteren, kilométerekre a legközelebbi kóbor jurtától, és hát nem kéne ott megfagyni; de elértük a buszt és sikeresen visszamentünk a szállásra.
Apropó, napi hőmérséklet ingadozások: e hegyvidékekben, fennsíkokon, ahol nagyrészt voltunk, nappal, déltájban még akár egész kellemes hőmérséklet is lett -nyár közepéről van szó ugye- ahol 1-2 kis pulcsi elég de abban a pillanatban ahogy lemegy a nap egy pillanat alatt zuhan meg minden átmenet nélkül a hőmérséklet fagypont környékére, és ugyanez vonatkozik az árnyékos helyekre, ugye magas hely, fennsíkok, tiszta ritka levegő, nincs ami megtartsa a hőt. Általában hajnalban, napkelte előtt a leghidegebb, amire minden áthül, hogy aztán a napon egy pillanat alatt melegebb legyen újra.

A következő uticélunk egy hegycsúcs volt a TianShan É-K-i részén, (jah igen az útvonalunkkal összességében körbeutaztuk a TianShan egység jórészét, az É-NY-i résztől kiindulva végig a déli rész mentén többször újra érintve az északit, majd itt az É-K-i részen vissza, a TianShan (天山 azaz "égi / égig érő hely) a Himalája hegység északi szomszédja -kvázi folytatása, a legmagasabb pontja a Bogda csúcs 6000 környékén, amit nem sokan másznak meg, és még kevesebb próbálkozó jut le élve mert nagyon nehezen mászható, a hegységben a falvak átlagosan 2-3000 m-en vannak). A következő célunk tehát nem a Bogda csúcs volt, de a környék egyik legmagasabb pontja 4300-4500 környékén, ahol van egy gleccser aminek fantáziadúsan az a hivatalos neve, hogy egyes számú gleccser, (一号冰川). Ez persze arra utalna, hogy több gleccser is van a környéken, és ez a legjelentősebb, nos régen talán így volt, vagy nem is olyan régen, ki tudja, és aki tanult földrajzot láthatta azon a völgyrendszeren amin haladtunk és aminek csücskében volt ez az utolsó szem kis gleccser, hogy itt valaha óriási többszáz kilométeres gleccserek formálták a hegyeket -klasszikus morzsolt nagy U-akalú völgyek- De ez már a múlt globális felmelegedés van, ami azt jelenti hogy nyaranta napközben akár plusz 1-2 fokig is felmehet a hőmérséklet, ami elég ahhoz, hogy lassan kinyírja a gleccsereket, és az egyes számú maradt az egyetlen és az is a legmagasabb kis völgy-csücsökbe zsugorodott, emberi méretekhez képest persze még nagy volt szal nem két marék hó, de objektíve egy pici gleccser maradt.
De az odamenetel előtt a szokásos problémát kellett leküzdenünk: hogy jutunk oda: busszal még le is jutottunk a hegy lábánál lévő kis porfészekig, Baluntai-ig, de onnan azon az útvonalon semmi közlekedés nem volt tovább egyedül a stoppolás maradt, de egy veszélyes magashegyi szakaszról volt szó, aminek már rég van elkerülője, tehát aki nem a gleccsert akarja látni, -és mért akarná ott bárki is- az másfelé megy, így ez is kétséges volt.
Stoppoltunk tehát, és csodák csodája arra felé ment két kínai dinnyekereskedő emberke akik úgy gondolták, hogy a térképen légvonalban egyenesebbnek tűnő durva hegyi szakasszal időt spórolnak az elkerülő úthoz képest, nos ezt rosszul gondolták, de nekünk szerencse, és föl is vettek minket, -valószínűleg nem az én két szép szememért, hanem Zsuzsi végett akivel a sofőr szépen fokozatosan flörtölgetni kezdett (ilyen eredeti szövegekkel, hogy a sors akarta ezt a találkozást stb -lol :D - ) a szakasz végén kellően a hegyekbe említette meg neki Zsuzsi, hogy egyébként férjnél van, az emberkében aki szintén házas volt, látszott, hogy egy világ dől össze, viselkedése is megváltozott azután.
Stoppolni Kínában azért nehéz, mert itt semmi nincs ingyen -igazából itt nem is hallott még senki arról, hogy bármi is ingyen lenne, pedig a stoppolás arról szólna- itt tehát a stoppostól pénzt várnak el az emberek általában, ami ugye meg visszamutat a 黑车(fekete kocsi/fekete taxi) iparághoz, csak ha olyan környékeken stoppolna az ember ahol a legcsóróbbaknak nincsenek meg a maguk kis tragacsai, -max lovaik vagy még az se- akiknek ugye jól jönne az a pénz, akkor az ember csak a jobbmóduak közt tud stoppolni, akik viszont snassznak érzik a stoppos kis fillérjeit elfogadni, és nincs is rászorulva, és mivel éljen a társadalmi szolidaritás, ez nem azt jelenti, hogy ingyen vesznek fel embereket, hanem hogy sehogy. De most szerencsénk volt mert ott volt Zsuzsi a fehér lány, és fel is vettek és el is vittek minket, (ami jobb mint ha fel is vittek és el is vettek volna minket :) ), megnéztük a gleccsert, közben az egyik kis emberke akinek annyi esze volt, hogy egyszál pólóban indul a hegyi útra elkérte Zsuzsi egyik pulcsiját, a 30 kilós kis kínai srácra egészen passzolt a női pöttyös cuki kis pulcsi.
Napközben 0-1 fok körül lehetett, a gleccser meg a szemünk láttára olvadt, egy kis patakocska fejlődött ki belőle, ez a patakocska felerősödve a környező gyönyörű havas hegycsúcsokból leolvadó hóval, a völgyben lefelé haladva egész nagy folyóvá nőtt, aminek a mentén később haladtunk. De egyelőre még a gleccsernél tartunk, nem volt nagy de szép volt, meg első gleccser amit láttam eddig és lehet, hogy az egyetlen, fotózkodtunk vele, és el is ment az idő, és azt vettük észre, hogy a hegytetőn ért minket az este ami a túléléshez szükséges cuccok nélkül 4500-on nem egy egészséges dolog, azon a durva terepen éjjel nem lehetett menni (bicikliútnyi kis omladozó földút kacskaringózik le 2km-nyi szakadékok mentén 180 fokos kanyarokkal teli hágókon, ha szembejön valami az meg ciki). Így szállást kellett ott keresni, ami a szokásos probléma egy nem túl szokásos helyen. A szerencse végül szintén mellénk szegült mert találtunk egy jurtát a hegyen egy tisztáson, ahol egy kedves kazah házaspár éldegélt és a szokásos kecske-birka tenyésztgetéssel foglalkozott. Ők minimális pénzért befogadtak minket, ételt -sültbirka, valami sült tésztaféle- italt - forró tejes tea, hegyi pálinka- adtak, és tényleg nagyon kedvesek voltak, egy kis kályhácskába fűtögettek is nekünk amin lehetett melegíteni a vizet.

Este kint hóvihar tombolt, jó hogy nem indultunk neki, a jurtában fogyogatott a pálinka a kaja, jól elvoltunk ott hatan, kis elemes rádióból még kazah diszkót csináltak nekünk... bár az átlag han kínaiakról akiket a két sofőr képviselt, e két nap alatt se lettem sokkal jobb véleménnyel, nem történt semmi súlyos, csak hozták a formájukat, az este során azért elég lekezelőek voltak a kazah párral, pedig kint pusztultunk volna a hóviharban ha nincsenek, ez amúgy jellemző rájuk, hogy kultúrfölényt vizionálva ok nélkül fellengzősek, lekezelőek a kisebbségekkel. Meg a női pulcsit viselő pehelysúlyú bajnoktól, akinek az ülés-módját még egy szivárványos bárban is megirigyelnék, miközben úgy cigizgetett mint egy dáma, megkaptam, hogy ha nem dohányzom nem is vagyok igazi férfi, és ciki vagyok...XD nos erről inkább nem nyitottam vitát. Egyébként Kínában szinte kivétel nélkül minden hímnemű dohányzik, -legalább is még nem láttam kivételt- és mindenütt lehet is dohányozni, de tényleg mindenütt, ami elég idegesítő, nekem már az is elég ahhoz, hogy fájjon a tüdőm, hogy visszajövök Észak-kelet Kínába. A két kínai szereplésére az tette fel a koronát, amikor másnap reggel elbúcsúztunk a vendéglátóinktól, és tényleg egy kis katartikus hangulatú kellemes búcsú volt, ülünk be a kocsiba és az idősebbik sofőr azzal a mozdulattal, ahogy ülünk be a kocsiba felhajtja az utolsó korty Red Bull-ját és odahajítja a földre a tisztásra a virágos természet lágy ölére fél méterrel a vendéglátó néni lába elé (vagyis inkább nő mint néni, mert mint megtudtam ugyan 50-60-nak néztek ki, de a nő 36 volt a férfi 40, csak hát a kemény hegyi életmód). Ez a mozdulat kifejezte a kínai részéről mint a vendéglátó felé mind a természet felé a teljes tiszteletlenségét és érzéketlenségét, - és nem szállhattam ki, hogy összeszedjem, vagy az arcába nyomjam, mert még le kellett minket vinnie a hegyről. Viszont nem csak most hanem általánosságban elmondható ez is az átlag han kínairól, a természettel szemben a tisztelet, a szépérzék és átérzés teljes hiánya; a Földön már nem sok olyan helyre lehet menni, ahol mi lennénk az első ember, de olyan hely sok van nem tipikus turista hely, és ritkán járnak oda emberek, nos mi pont ilyen helyeken is jártunk, ahol külföldi egyáltalán nem jár nem is hallott senki Kínán kívül ilyen helyekről, a helyi kisebbségek nem destruktívak, és mér is mászkálnának ilyen helyekre nekik ez normális, így csak olyan han kínai turisták vetődnek oda párévente 1-2, akik ezt még megengedhetik, de a külföldi nyaralást már nem, és már sok ilyen helyen, tényleg ami az érintetlen természethez a leghasonlóbb lenne, ott voltak eldobálva az üdítős flakonok összetört sörösüvegek, kajás zacsik. Igen mert már említettem, hogy egy átlag kínainak az életének az alfája és omegája a kajálás, az eszem-iszom, azért élünk, hogy együnk és nem fordítva, és nekik a kirándulás lényege sem az, hogy elmegyünk szép helyekre és ott vagyunk, hanem hogy most szép környezetben együnk igyunk, ami egy jó hátteret ad a kajáláshoz, aztán utána a maradékot már szét lehet dobálni mert a kajálásnak vége, ennyi volt a dolog. De persze a legtöbb hely azért még szép volt, mert a legtöbb kínai nem bandukol magától olyan helyeken ami nem turistacsoportos utazás, általában szervezett falkákban turistáskodnak, még fényképezni is parancsra fényképeznek, amire az idegenvezető azt mondja, hogy érdekes vagy azt kell, és értelemszerűen az ilyen turistás helyeken arányosan nagyobb pusztítást is végeznek.

Visszajutottunk a hegyről Urumqiba tehát, de mivel még volt vagy másfél napunk, mert mindenhol tartani tudtuk az ütemtervet ami nem kis eredmény, így a maradék időre lementünk Turpánba, és a Turpán környéki falvakba, sivatagba, (a magashegység után nagy váltás volt, a turpáni sivatag Ázsia legmélyebb szárazföldi pontja -150m, egyik felforróbb pontja; átlag 45-48fok) Turpán egyébként a selyemút része volt, régen egy ideig újgúr főváros, de maga a település azóta inkább csak redukálódott, ma egy elég kicsi város, de rengeteg érdekes történelmi és természeti látnivaló van a környékén.
Megnéztük a Flaming Mountains -t (火焰山) ami egy nagy vörös színű hegylánc a sivatagban, és a helyiek szerint úgy néz ki mint a tűz lángja, innen a név, hogy lángoló hegyek, de szerintem csak simán vöröses sínű hegyek voltak.
Ezután elmentünk egy pici kis újgúr faluba Tuyok-ba, a hegyekben Turpántól 70km-re. A faluhoz érkezve meglepetésünkre tőlünk mint turistáknak tűnő egyénektől rögtön belépődíjat szedtek az egyébként teljesen normális működő faluba -tehát nem egy lezárt múzeumról van szó. Fura volt, mindegy kifizettük, de ilyenkor már mint fizetővendég jogokat érzek és vérszemet kapok ( XD,) és elkezdtem belakni a helyet. Ez úgy nézett ki, hogy először is a helyi újgúr építészet az olyan, hogy ott szinte sosincs eső, az egész környék az öntözéses szőlő majd mazsolatermelésből él, a nap viszont brutális, így attól kell védekezni, tehát felépít egy család egy kis házikót vályogszerűségből, rá egy lapos tetőt szintén agyag pl, a házikó köré kerítés nagy kapuval a nagy fal kerítésként az árnyékolást szolgálja, nem a védelmet, ott senki nem zár semmit, nincs kitől és mit védeni, de mégjobban árnyékol ha a kerítés falát is részben, vagy egészben befedik, de akkor az már kvázi egy nagyobb házikó, és ez a folyamat a sivatagban szabadon folytatható, a házak így összenőhetnek, több szinten,  a tetőkön, oldalakon nyílások vannak itt, ott, ez egy völgyben részben földalatti szerűvé teszi a helyet, a házak mint pici várak, részben nyitott, a bonyolult kis utcácskák fölött nagyjából egybefüggő tetőréteg, elég nehéz pontosan leírni, nem tudom, hogy a fényképekből amit majd FB-re fel fogok tölteni, mennyire jön át, hogy hogy nézett ki pontosan...
És ha már a Syram tóra azt írtam, hogy olyan mintha a Skyrimba kerültem volna, nos itt meg olyan mintha az Assassins Creed 1-be kerültem volna, ami a 12. századi közelkeleten játszódik, pont ilyesmi díszletek közt olyan a játék, hogy kb. háztetőkön kell rajta mászkálni ugrálni. Nos itt ahogy ebben a fura, a völgyet kb lépcsőzetesen kitöltő faluban mászkálunk próbáljuk a bonyolult kis utcácskákban levágni az utat, egyszer csak az egyik kis út egy másik szinten a házak tetején ér véget, és itt esett le nekem az analógia, hogy itt vagyok az említett játék díszletei között egy helyen amiért fizettem, -most hogy igazi falu meg laknak ott az mindegy-, játszhatnék igazából is asszasszins creed-eset, és rohangálhatnék a vályogházak tetején kéményről kéményre ugrálva, a kerítésfalakon rohangálva, az épületek kis belsőbb helyiségeibe, kertjeibe belopózhatok fotózgatni, és ha észrevesznek max eltévedt hülye turista leszek, abban a pici faluban egyébként is meglepően könnyű eltévedni. Szóval ezt is tettem, játszóteremmé alakítottam a helyet, és boldog a gyerek ha játszik, végigrohangáltam osongattam kb minden házikót kívülről belülről, belülről persze óvatosabban, és nem is zavart meg senki, mert ez a legnagyobb déli tűző melegben volt a sivatagban és mindenki az épületek legbelső legmélyebb zugaiba bújva sziesztázgatott a hűvösben. A falu mellett egy dombon volt egy mecsetegyüttes, ami állítólag az iszlám hetedig legszentebb helye, és hét zarándoklat ide felér egy Mekkával; hát gondoltam oda is besunnyogok, -mert amúgy csak muszlimok, csak zarándokok mehetnek be és csak ha fizetnek, az egész két falrendszerrel volt elkerítve az egyiken át is jutottam, de a másiknál már macerás lett volna közelebb jutni, és a játékidőm is fogytán volt, így leugrottam az útra, hogy egyszerűen be tudok-e csak úgy sétálni, úgy persze nem tudtam, és a helyiek meg is lepődtek, hogy odáig, hogy kerültem oda, először a szokásos "nem értem" szöveggel akartam őket ignorálni aztán eléggé elállták a feljebbjutás útját, mondták, hogy oda csak muszlimok mehetnek, mondtam, hogy én is az vagyok (lol) ez sapkában és többhetes szakállal még annyira irreálisan sem hatott szerintem, de mondták, hogy jó, de akkor perkáljak belépőt, annyira már nem érdekelt, úgyhogy nem mentem be, de közeli képeket tudtam csinálni. Viszont de tudtam osonni a normál mecsetbe a falu közepén, ami nem volt nagy mutatvány, mert tök üres volt épp senki nem őrizte, miért is őrizte volna, épp csak nekem turistának nem lett volna szabad bemenni, szétnéztem belül a helyiségekben, átlagos volt, egy embert találtam ott az egyik sarokban meditálni, amikor lefotóztam észrevett, és a maga kis nyelvén meg mutogatva azt kezdte kommunikálni, hogy húzzak ki onnét de gyorsan, még utoljára jól lefotóztam -nem vagyok köteles megérteni ami nem angolul van- aztán kimentem, mert tényleg nem volt ott semmi izgi... Majd ott is hagytuk az egész falut, sok volt még a látnivaló arra a napra.
Ezután beültünk az egész napra kibérelt taxinkba -Turpán környékén így közlekedtünk aznap- és 50km-rel arrébb mentünk egy sivatagi ásatásra, illetve már nem ásatás meg befejezték; szóval kiástak egy, a sivatagban szinte tökéletes épségben konzerválódott 3800 éves várost (Jiao he), az apróságokat múzeumokba vitték az épületek falai meg úgy maga a város meg bejárható múzeum lett, ami semmi mást nem tud, meg nem nem építettek oda mást, csak egy kiásott ősi város a sivatag közepén, ami tök érdekes. És egész nagy volt lakóépületek egyéb cuccok maradványaival, a város tetején/végén valami nagyobb középület, vagy templomszerűség maradványai, meg minden.
Majd Turpán városába visszatérve megnéztünk még két híres mecsetet/minaretet, ezek kisebbek voltak élőben mint a fényképek alapján tűntek, de hát elég régiek voltak ezek is, így is jó volt.

Ezután visszatértünk Urumqiba majd egy rövid alvás és kezdődött másnap reggel a vagy két és fél napos vonatutam vissza, mert visszafelé már vonattal jöttem. Jah ugye azt kell tudni Újgúriárúl, hogy a kínai többi részén meglévő Laowai (külföldi) szupererő elvész, mert ott hiába nézünk ki nem kínainak, ettől nem pozitívabb, hanem mint említettem még negatívabb lesz a kínaiak attitűdje mert újgúrnak néznek minket, így találkoztam a hazaúton a vonaton minimum nem kommunikáló, szúrós szemmel néző kínaiakba, (olcsó poén lenne azt írni, hogy ferde szemmel néztek rám), és egyébként is azt terveztem, hogy hullafáradtan 2 napig panda üzemmódba helyezem magam, tehát a napomat teljes egészében ki fogja tenni az evés és az alvás, nagyrészt az alvás, ezirányú törekvéseimben csak egy fölöttem alvó 7 éves, kicsit sem aranyos kínai kiskölök gátolt meg  -alvós kocsiban utaztam- aki folyamatosan engem gyötört, a lábamat piszkálta az én ágyamon ugrált föl le, a lábamra ült csesztetett a függönnyel, a nagybátyjával utazott és egy kicsit se akarta megfegyelmezni,azt hittem kinyírom a végére, de lusta voltam hozzá, hogy bármit is érdemben tegyek, és nem akartam konfrontálódni egy vagonnyi kínaival így csak néha lerugdostam az ágyról amikor már túlzottan belakta miközben benne vegetáltam. Amúgy csak Pekingbe érkezés előtt egy órával kb. állt le velem kommunikálgatni egy kínai kiscsaj, így ő megtudta, hogy külföldi vagyok, ebbe a beszélgetésbe meg belehallgatott, egy másik emberke, aki erre az arcomba is mondta, hogy "óh, jah, hogy te külföldi vagy, azt hittem csöves újgúr, akkor így már érdekesebb vagy, mondj vmit... Nos ezt inkább nem kommentáltam, és inkább ignoráltam a bácsit. (A bácsi még később beleszólva azzal akarta magára felhívni a figyelmet, amikor meghallotta hogy magyar vagyok, hogy "tudom-e hogy akkor én hun vagyok igazából" ami hülyeség, de ezt ő csak onnan szedte, hogy a kínai hangárirata a Hungary-nak az első szótagja ez a hun ( 匈 ), mint a régi nép, de az csak a hangzó miatt, de pár okoskodó kínai néha azt hiszi, hogy ennek egyéb okai is vannak, pedig nem, a kínai Magyarország szó az angol Hungary-ből lett nemrég átvéve és nem a hun-ból, mindegy, ezt se akartam kommentálni...

Végül megérkeztem Qinhuangdao-ba, és lekezdtem laza készülődésemet a hazamenetelhez, ami eddig a postacsomag feladását takarta. Jah és ugyan ez volt az utolsó alkalom, hogy megérkezek szeretett Qinhuangdaomba, de már megfigyeltem, hogy ahányszor megérkezek -először, ősziszünetről, téliszünetről, fülöpszigetekről, most, mindig 2 napnyi rosszullét jön; vagy két napig annyira minden bajom van ami már fizikális tüneteket ölt, még a szervezetem, minden sejtem is tiltakozik ez ellen a csodás hely ellen, és ez nem fogható az új és újra új környezetre, mert ha bárhova máshova ha utazok akkor akkor semmi bajom egyébként... Mindegy ma már jobban vagyok kb, és már csak 3 napot leszek itt és elkezdek felcuccolni Pekingbe, hamarosan kicsiny blogom epilógusa következik.